Napfelkelte - 57. fejezet

Annak örömére, hogy a blog elérte az 5000 oldalmegjelenítést, itt az új rész! :D (Amit január 1-én akartam feltenni, újévi köszöntő gyanánt, de már megszoktam, hogy soha semmi nem úgy sikerül, ahogy akarom.) Szóval utólag is mindenkinek boldog újévet, szülinapot, névnapot és minden egyebet, amiről lemaradtam. Véleményeket még mindig szívesen veszek, akár facebookon, twitteren, e-mail-ben vagy kommentben. Jó olvasást mindenkinek! 

Miután megbeszélték a történteket még sokáig ültek a tengerparton. Beszélgettek a másnapról, a következő hétről, a családjaikról, a következő versenyről és úgy általában mindenről. Egyszer csak Timo feltette a kérdést, ami már régen foglalkoztatta.

- Nem hiányzik a versenyzés?- MJ erre sóhajtott egyet, majd elmosolyodott.

- Dehogyis nem. Őszintén szólva, az elején, amikor igent mondtam Richardnak a munkára, nem gondoltam rá, hogy ennyire hiányolni fogom a sebességet és a versenyzést.

- Akkor miért nem mondtad meg neki? Miért nem hagytad ott a versenymérnöki állást?- kérdezte Timo.

- Ennek több oka is volt. Először is nem akartam megbántani Richardot. Másodszor pedig nem akartam cserbenhagyni a csapatot. Bár azt elismerem, hogy volt olyan időszak, amikor élénken elgondolkodtam rajta, hogy mindent otthagyok és visszajövök versenyezni, de akkor lettek új okaim a maradásra. –mondta a lány, és megfogta a fiú kezét, majd adott egy puszit az arcára. – Most pedig már semmi pénzért nem mennék el.

- És azon nem gondolkoztál, hogy F1-es pilóta legyen belőled?- kérdezte Timo, mire MJ hangos nevetésben tört ki. – Ne nevess! Komolyan kérdeztem!

- Tudom Timo, de lássuk be, hogy semmi reális esélyem sincs erre. Elég komoly követelményei vannak annak, hogy valaki megkapja a versenyzéshez szükséges Szuper licencet, de ezt te is nagyon jól tudod. Én pedig ezeknek a követelményeknek egyáltalán nem felelek meg. – mondta a lány mosolyogva, de a fiú látta a szemében, hogy szomorú.

- És ha Richard ezt is felajánlja, mint a versenymérnöki állást?- kérdezte Timo.

- Az egészen más eset volt! Igazság szerint a mai napig nem értem, hogy miért adta nekem a munkát, hiszen tudja, hogy nincs mérnöki diplomám. De gondolom úgy volt vele, hogy így mégsem végezhetek akkora pusztítást, mint egy autóban. – nevetett fel ironikusan a lány.

- Ugyan már! Szerintem simán menne neked. – mondta a fiú és a hangjában hallatszott a meggyőződés.

- Dehogy menne! Gondolj csak bele: több mint 750 lóerő, 18.000 fordulat percenként, 300 km/óra…Kész öngyilkosság lenne. Arról nem is beszélve, hogy már az is kiverte a biztosítékot egyeseknél, hogy versenymérnök lettem. Képzeld el, mi lenne, ha pilóta lennék. – mondta a lány lemondóan.

- Vegyük például Susie Stoddart-ot, vagy Danica Patrick-et. Ők is versenyzők, pedig nők!- felelte Timo biztatás képen a lánynak.

- Ajj de az egészen más! Susie a DTM-ben versenyzik, Danica pedig az IndyCar-ban. Nem azért mondom, mert nem tisztelem, amit elértek, de ezek kisebb kategóriák. Akárhonnan is nézzük, ezek kisebb felhajtást kapnak minden tekintetben. Ha ők elrontanak valamit, senki nem fogja megjegyezni, hogy „azért mert nők”. Szerinted, ha én versenyhelyzetben véletlenül elengednék egy Lewis Hamiltont, mit kapnék? Azt hittem, hogy ezt pont neked nem kell magyaráznom!- nézett MJ jelentőségteljesen a fiúra.

- Arra gondolsz, ami két éve Brazíliában történt?- kérdezte Timo és az arca elkomorodott.

- Igen arra! Ez remek példája annak, hogy a kisebbet könnyebb bántani. – bólogatott a lány. A fiú pár másodpercig hallgatott, majd kifakadt.

- Azt nem értem, hogy miért kell ezt mindenkinek felhánytorgatnia!? Igen, az utolsó körben eleredt az eső. Igen, nem mentem ki kereket cserélni. Igen, megcsúsztam. Igen, Lewis elment mellettem. És igen, világbajnok lett. Ennyi történt! Tudom, hogy a legtöbbek szemében ez banális hiba volt és el kéne ásnom magam, de könyörgöm ez már két éve volt! Tudom, hogy hibáztam és azóta azon gondolkodom, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, de arra jutottam, hogy semmilyen megoldás nem lett volna jobb és csak próbálom elfelejteni!- mondta a fiú, majd belecsapott a homokba. MJ egy pillanatra összerezzent a fiú hevességétől és elkerekedett szemekkel nézte barátját, aki ugyan lehajtotta a fejét, de a lány látta a dühöt az arcán.

- Timo. – kezdte MJ halkan – Én, egyáltalán nem okollak semmiért. Nem azért hoztam fel, hogy felrójam a hibáidat. Csupán rá akartam világítani arra, hogy ha téged meghurcoltak amiatt, ami történt, akkor én mit kapnék egy hasonló helyzetben. Sajnálom, nem akartalak feldühíteni. – mondta a lány és magához ölelte barátját, aki felemelte a fejét, hogy MJ szemébe tudjon nézni.

- Tudom, hogy mit akartál ezzel mondani és megértelek. Talán igazad van. Hiszen neked kell eldöntened ezt magadban. Ha azt mondod, hogy szerinted nem menne, akkor nem erőltethetem rád. – mondta Timo és megcsókolta barátnőjét.

- Csak azt nem értem, hogy miért szeretnéd ennyire, hogy versenyezzek…- mondta a lány mosolyogva.

- Nem is tudom. Csak gondoltam klassz lenne újra egy csapatban versenyezni. – vonta meg a vállát a fiú.

- Emlékezz, hogy amikor utoljára egy csapatban versenyeztünk annak rossz vége lett!- emlékeztette a lány, barátját.

- Szerinted ez rossz?- tárta szét a karját a fiú mosolyogva.

- Te is tudod, hogy nem erre gondoltam. – felelte MJ.

- Én csak azt tudom, hogy szeretlek…- mondta Timo miközben lassan közelebb hajolt a lányhoz, míg végül egy szenvedélyes csókban forrtak össze.

Ezután a fiatalok úgy egymásba feledkeztek, hogy már csak azt vették észre, amikor a nap első sugarai a hullámzó óceánra vetültek.

- Tudod, igazán szerencsésnek érzem magam. – nézett Timo mosolyogva a lányra.

- Miért is?- kérdezett vissza MJ.

- Van, akinek sosem adatik meg, hogy lássa a naplementét azzal, akit igazán szeret. Én pedig rövid időn belül már másodszor élem át ezt a csodálatos dolgot. – felelte a fiú és ismét megcsókolta barátnőjét.

Miután a nap teljesen fölkelt, MJ úgy gondolta, hogy ideje hazaindulniuk így felállt és nyújtózkodott egyet.

- Mostanra biztos megszáradtak a ruháink. – mondta a lány és megfordult. A baj csak az volt, hogy a ruháik nem voltak ott, ahol hagyták őket. – Hová tűntek a cuccaink?- kérdezte MJ riadtan, mert egyáltalán nem volt kedve világosban egy szál fehérneműben mászkálni.

- Öhm…azt hiszem megtaláltam. – mondta Timo.

- Hol? – kérdezte a lány megkönnyebbülten. A fiú nem válaszolt csak a víz felé mutatott. A lány ismét az óceán felé fordult és akkor megpillantotta a ruháikat, amint azok a vízen lebegve tovaúsznak. – Ezt nem hiszem el!

- Nyugodj meg drágám! Valakinek, aki kiszedi onnan, jó napja lesz. – vonta meg a vállát a fiú.

- És te így akarsz hazamenni?- kérdezte MJ, és barátjára mutatott, aki egy szál alsónadrágban állt előtte.

- Nem így. Kocsival. – jött a válasz, a lányt pedig már kezdte idegesíteni a fiú nemtörődömsége. Ez valószínűleg látszott is rajta, mert Timo mosolyogva folytatta. – Ugyan már Megan! Nem tudom, hogy miért idegesít ez téged ennyire, de tudod, vannak emberek, akiknek az sem ciki, ha teljesen meztelenül mászkálnak.

- És téged nem zavarnak az ilyen emberek?- kérdezte a lány.

- De igen, mert egyikük sem néz ki olyan jól, mint te. – felelte Timo, mire MJ elnevette magát. – Na jó gyere! A kocsiban van a zakóm, azt felveheted. – mondta a fiú, majd megfogta barátnője kezét és visszamentek a kocsihoz. Miután beültek Timo a lány hátára terítette a zakóját és bekapcsolta a fűtést.

- Huh! Most érzem, hogy kint nem is volt olyan meleg. – mondta MJ megborzongva. A fiú nem felelt csak mosolyogva nézett a lányra. – Miért nézel így?- kérdezte MJ félénken.

- Szeretnék adni neked valamit. – mondta a fiú, majd egy kis, kék, szalaggal átkötött dobozt nyújtott MJ felé, mire a lány hirtelen elsápadt, a szíve hevesen kezdett verni. Ezt Timo is látta és gyorsan hozzátette:

- Nem az van benne, amire gondolsz. – mondta, majd kinyitotta az ékszeres dobozt, amiben egy gyönyörű ezüst nyaklánc volt egy kék, szív alakú medállal. A lány csak pár másodperc múltán eszmélt fel az ámulatból.

- Timo ez…ez gyönyörű!- mondta MJ teljesen elképedve és egyben megkönnyebbülve. Nem egészen erre számított.

- Úgy éreztem, hogy ezzel talán nagyobb sikerem lesz, mint egy jegygyűrűvel. – vonta meg a vállát a fiú.

- Ezt nem egészen értem. – nézett MJ ártatlanul barátjára.

- Tudom, hogy attól féltél, hogy megkérem a kezed. – mondta Timo kedvesen mosolyogva barátnőjére.

- Hát…így kimondva rosszabbul hangzik. – húzta el a száját a lány és lehajtotta a fejét.

- Kicsim, nézz rám, kérlek!- mondta a fiú és MJ álla alá nyúlt, hogy felemelje a fejét – Ne hidd, hogy haragszom rád. Akár honnan is nézzük egy hónap, az egy hónap. És egyetlen hónap együttlét után nincs az az őrült, aki belemenne egy házasságba. – mondta Timo. 

- De akkor miért?- kérdezte MJ hirtelen.

- Mit miért?- nézett a fiú érdeklődve barátnőjére.

- Azt mondod, hogy egy hónap után őrültség lenne ilyesmi. De ha jól értem, akkor te mégis elgondolkodtál rajta. Miért? Mi késztetett rá, hogy egyáltalán ez eszedbe jusson?- kérdezte a lány.

-  Hogy miért gondolkodtam el ezen? Erre magam sem igazán tudok normális magyarázatot adni. Tudod, én eléggé hangulatember vagyok. Ez azt jelenti, hogy néha csak úgy teszek dolgokat attól függően, hogy éppen hogy érzem magam. És épp egy felhőtlenül boldog pillanatomban elgondolkodtam ezen a dolgon és akkor nagyon jó ötletnek tartottam. Sőt, ami azt illeti, még most is annak tartom!- felelte Timo.

- De akkor miért visszakoztál? Miért nem tetted meg mégis?- kérdezte a lány, aki próbált egy kicsit csalódottnak tűnni, hogy ne látsszon rajta a megkönnyebbülés.

- Miattad. – válaszolta a fiú. MJ kérdő tekintete láttán Timo hitetlenül felnevetett. – Ugyan már Megan! Nem kell úgy tenned, mintha csalódott lennél. Tudom, hogy nagy kő esett le a szívedről. – tette hozzá a fiú, mire MJ lesütötte a szemét. - Őszinte leszek veled. Amikor úgy elmerengtél a kocsiban, már éreztem, hogy erre gondolsz. Nyugodtan nevezz őrültnek, de ha csak az én érzéseim számítanálak, akkor lehet, hogy már megkértelek volna. Viszont itt elsősorban nem én számítok. Tudom, hogy ha feltenném a nagy kérdést, akkor te nemet mondanál és megérteném, hogy miért. Te még nem érzed magad készen erre, ahogyan a versenyzésre sem. És ez talán így van jól, hiszen akár honnan is nézzük, egy hónap, az egy hónap. Ennyi idő alatt senki nem tudná eldönteni valakiről, hogy képes lenne-e leélni vele az életét. – mondta Timo – Arról nem is beszélve, hogy te mindig mindent előre megfontolsz és egy ilyen hirtelen kérdés csak összezavarna. Én pedig nem akarlak elbizonytalanítani. Ismerlek annyira, hogy tudjam, hogyha nemet mondanál, akkor utána azon rágódnál, hogy ez nekem vajon mennyire esett rosszul. És ezt nem akarom. – mondta a fiú és bíztatóan mosolygott a lányra. MJ, barátja szavait hallva, ledöbbent, hogy a fiú ilyen rövid idő alatt mennyire kiismerte. Teljesen igaza volt mindenben, amit mondott. És valóban nem úgy tűnt, mint aki haragszik, vagy akár egy kicsit is szomorú. De a lány mégis rosszul érezte magát.

- Ez még így is rosszul hangzik. – felelte és ismét lehajtotta a fejét.

- De hát miért?- nézett Timo értetlenül barátnőjére.

- Nem is tudom. Az utóbbi időben csak boldog embereket látok magam körül és egyikük sem azért boldog, mert olyan felelős és átgondolt döntéseket hoztak, mint amilyenekről te beszélsz. Vegyük például Alice-t. Ő véletlenül esett teherbe és most mégis nagyon boldogok. Aztán ott van még Jade, aki ugyan elvesztette Ericet, de mégis boldog a kislányuk miatt. Valamint apát sem hagyhatom ki a sorból, aki mindössze 4 hónap után feleségül kérte Kristit. Ebben a döntésben semmi logika nem volt és ezt ők is nagyon jól tudják. Mégis…apát még soha életemben nem láttam ennyire boldognak, mint most. És ez erősen szemben áll azzal, amit te mondasz. – mondta MJ, miközben idegesen markolászta a hátára terített zakó alját.  

- Igen, Ők így boldogak! De nem értem, hogy mire is akarsz pontosan kilyukadni. – felelte Timo és érdeklődve nézett barátnőjére, akin látszott, hogy valamit magába folyt.

- Arra akarok kilyukadni, hogy…- kezdte a lány bizonytalanul – te nem vagy boldog.

- Hogy mi?- Timo értetlenül nézett barátnőjére, akinek könnyek csillogtak a szemében.

- Mást mondasz, mint amit érzel! Meg akartad kérni a kezem és ezt nem is tagadod, viszont azt állítod, hogy őrültség lenne. Akkor most, hogy is van ez? - kérdezte a lány, de Timo nem válaszolt, így MJ folytatta - Azzal, hogy őrültségnek állítod be ezt az ötletet, igazából csak azt akarod, hogy én ne érezzem rosszul magam. Próbálod velem elhitetni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezt korainak tartja.  De elmondjam, hogy igazából mit érzek? Azt, hogy anélkül, hogy hozzád mennék, nem tehetlek igazán boldoggá. Hiszen ha boldog lennél, akkor nem vetetted volna ezt fel. Persze valószínűleg bennem van a hiba, amiért túl sokat gondolkodom. – mondta MJ halkan és ismét lehajtotta a fejét, hogy barátja ne lássa, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán.   

- Egyáltalán nincs benned hiba. Sajnálom, ha így értetted, de nem ezt akartam sugallni. Én csak azt mondom, hogy te reálisan gondolkodsz és talán neked van igazad, mert egy házasság hatalmas felelősséggel jár és, bár én mindennél jobban szeretlek, tudom, hogyha mélyebben elgondolkodnék, akkor én sem lennék még erre készen. És azonnal felejtsd el ezt a hülyeséget, hogy csak így tehetsz boldoggá, mert ez nem igaz! Én most, ebben a percben is tökéletesen boldog vagyok. És különben is, még rengeteg időnk van. – mondta Timo és megfogta barátnője kezét, majd a szájához emelte és óvatosan megcsókolta. MJ lassan felemelte a fejét és könnyes tekintettel barátjára pillantott, aki kedvesen mosolygott vissza rá.

- Biztos vagy ebben? Úgy értem, hogy szerinted megéri várni rám?- kérdezte MJ óvatosan.

- Nem tudok olyan dolgot mondani, amire jobban megérné várni, mint rád. És teljesen biztos lehetsz abban, hogy legközelebb csak akkor hozom fel ezt a dolgot, amikor azt látom, hogy te maximálisan készen állsz. Rendben?- kérdezte a fiú és megsimogatta barátnője arcát, aki csak egy aprót bólintott. – Most pedig fordulj meg. – mondta Timo, és a nyakláncot MJ nyakába akasztotta. A lány megérintette a nyakában lógó kis medált, majd ismét felnézett barátjára, aki hirtelen közelebb hajolt hozzá.

- Különben is…még simán kiderülhet, hogy bérgyilkos vagyok!- suttogta bizalmasan a lány fülébe, aki elnevette magát. – Na ezt a vidám lányt szerettem volna látni!- mondta Timo elégedetten, majd beindította az autót és elhajtott a tengerpartról, ahol már gyülekeztek a szörfösök.

Az igazi kihívás azonban még csak akkor kezdődött, amikor Timo leparkolt a ház előtt.

- Mostanra már valószínűleg az ikreken kívül mindenki ébren van. Szóval felteszem a nagy kérdést: Hogy a bánatban fogunk bejutni a házba észrevétlenül?- kérdezte MJ.

- Hát…foglyuk magunkat és besétálunk. Miért kéne észrevétlenül?- kérdezett vissza Timo.

- Öhm…talán mert nincs rajtunk ruha?

- Ugyan már drágám! Túl sokat aggódsz!- legyintett a fiú és kiszállt a kocsiból. MJ csak sóhajtott egyet, majd ő is kiszállt.

- Én megyek elől!- mondta a lány az ajtó előtt, majd óvatosan lenyomta a kilincset és benyitott a házba. – Nem hallok zajt. Lehet, hogy még alszanak. – mondta MJ, majd halkan megindult előre a lépcső felé, miközben húzta maga után barátját.

- Még mindig nem értem, hogy mire ez a pánik. – csóválta a fejét a fiú.

- Szerinted apa mégis mit szólna, hogyha meglátná, hogy az amerikai viszonylatban még kiskorú lányát egy szál fehérneműben vonszolod haza, hajnalban? – kérdezett vissza MJ suttogva, miközben a konyha előtt haladtak el. Ekkor valaki megköszörülte a torkát mire mind a ketten megálltak és lassan a konyha felé néztek, ahol meglátták Daniellt, Kristit és Alant, akik az asztalnál ültek és fáradt szemekkel, meredten néztek rájuk. Látszólag egyikük sem tudott mit kezdeni a helyzettel. A konyhában ülő hármasnak még túl korán volt ahhoz, hogy felfogják a látottakat és ez valószínűleg MJ-nek is feltűnt.

- Nem láttatok semmi!- mondta a lány halk, bódító hangon miközben a kezével maga előtt hadonászott, majd megragadta Timo kezét és maga után húzta az emeletre.

- Te most komolyan megpróbáltad hipnotizálni őket?- kérdezte a fiú röhögve, mikor már mind a ketten a lány szobájában voltak.

- Hirtelen nem jutott jobb az eszembe. – vonta meg a vállát a lány, de visszagondolva a dologra, ő is elnevette magát. Csak akkor hagyta abba, amikor észrevette, hogy Timo már nem nevet, hanem csak csillogó szemekkel nézi őt. – Miért nézel így rám?

- Csak imádom nézni, amikor nevetsz. Olyankor vagy a leggyönyörűbb. – mondta a fiú kedvesen, mire MJ elpirult. Egy pár pillanatig csak ültek és szerelmesen mosolyogtak egymásra, majd Timo fogta magát és lefeküdt az ágyra.

- Csak nem álmos vagy?- kérdezte a lány, majd ő is ledőlt és barátja mellkasára hajtotta a fejét.

- Bevallom, egy kicsit lefárasztottál. – felelte a fiú mosolyogva, de a szeme már csukva volt.

- Te csak ne fogd rám! Ha jól emlékszem te találtad ki ezt az egészet. – mondta MJ tettetett felháborodással. Erre Timo már nem válaszolt. – Egyébként sikerült, amit akartál.

- Hm?- a fiú már félálomban volt.

- Ez az este tényleg felejthetetlenre sikerült. – válaszolta a lány és remélte, hogy Timo ezt még hallotta mielőtt elaludt.