Egy barát mindig jól jön - 66. fejezet

 Már majdnem fél éve nem írtam. Eddig ez nem tűnt fel különösebben most viszont megdöbbentő. Úgy érzem nagyjából minden olvasóm kihalt... legalább kétszer, de kérlek ne haragudjatok rám. 17 éves lányként az élet nem könnyű főleg ha fiú is van a dologban. A júliustól nagyjából december elejéig tartó időszakomat egy műfajjal jellemezném: TRAGIKOMÉDIA. A mennyországtól a pokol legmélyebb bugyráig én mindent bejártam ez idő alatt de mostanra végre összekaptam magam és első utam a bloghoz vezetett. Még vissza kell rázódnom, de remélem azért akad még valaki aki szívesen olvassa amit írok. Na de vége az egyéni szociális problémáim fejtegetésének, jöjjön a rész! ;)

MJ egy koppanásra ébredt fel.

- Basszus! – hallatszott Timo elfojtott hangja. A lány felemelte a fejét és résnyire kinyitott szemén keresztül látta, amint barátja megpróbál kiosonni a szobából. – A pályára megyek. Te aludj! – mondta halkan a fiú barátnőjének, majd kiment a szobából. MJ feje ezután visszahanyatlott a párnára és egész egyszerűen aludt tovább.

Az idő már jócskán dél felé járt, mire a lány ismét felébredt. Nyújtózkodott párat, majd lassan a szemét is kinyitotta. Felült és körbenézett. Kint világos volt, de a sötétítők be voltak húzva. MJ csak percekkel később tudta rávenni magát, hogy felálljon. Miután ez megtörtént odalépett egy ablakhoz és egész egyszerűen szétrántotta a függönyt.

- ÁÁÁÁÁ A SZEMEM!!!! – visította és rögtön vissza is húzta a sötétítőt. – Basszus! Basszus!- hajtogatta, majd nagyokat pislogott és megtörölgette könnyes szemeit. – Komplett hülye vagyok! – nyugtázta a lány, majd ismét megpróbálkozott a szoba kivilágosításával. Ezúttal lassan próbálkozott és láss csodát, sikerült is neki. Óvatosan mind a 4 ablakon levő sötétítőt elhúzta és a szobába szépen lassan bekúsztak a déli Nap első sugarai. MJ kinyitotta a két tengerre néző ablakot és csak bámult kifelé. A szemei elé táruló látvány épp oly csodálatos volt, mint amelyben előző este volt része. A tenger világosban még szemet gyönyörködtetőbb volt.  MJ ismét körülnézett a hálóban. Az egész szobában nyugalmat árasztó meleg színek domináltak. A hatalmas, török stílusú ablakokon átszűrődő napfény gyönyörűen bevilágította az egész helyiséget. Az ágy a lány számára most még hatalmasabbnak tűnt, mint mikor először látta. Az éjjeliszekrényeken egy-egy fehér burás lámpa állt. Az ággyal szemben egy fa íróasztal helyezkedett el, ettől nem messze pedig egy kisebb üvegasztal, amihez két kényelmes karosszék tartozott, díszpárnákkal. A lány lustán visszadőlt az ágyra, majd elővette a telefonját és bekapcsolta. Kíváncsi volt, hogy összesen hány nem fogadott hívása van már Kristitől.

- Hmm... mondjuk 5... nem, inkább 10. – gondolta magában a lány, amíg várta, hogy a készülék magához térjen. Egyszer csak egy kis ablak villant fel a telefon kijelzőjén, amire a lány szeme elkerekedett. Összesen 54 nem fogadott hívása volt. Gyorsan megnyitotta a híváslistát. Kristi 28-szor hívta a lányt, az apja 5-ször, Monica 6 alkalommal, Daniell 4-szer, Antony és Christian pedig 2-2 alkalommal. A lányt újabb meglepetésként érte, hogy a családján kívül még Brian hívta 2-szer, Alice 1 alkalommal és Lexi 3-szor. Ezeket MJ nem igazán tudta mire vélni, de hamarosan el is feledkezett róluk. Csak azon járt az agya, hogy vajon Kristi mikor hívja őt újra. Amint ezt a lány végiggondolta, már csörgött is a telefon és a kijelzőn Kristi neve villogott. MJ egy ideig hezitált, hogy felvegye-e a telefont, vagy ne, de végül fogadta a hívást.

- Szia! – szólt bele a lány, közömbös hangon.

- Átversz, meglépsz egy kórházból, nem válaszolsz a hívásaimra és csak annyit tudsz mondani, hogy „szia”? – hallatszott Kristi hitetlen hangja a vonal másik végéről. A nő meg sem várta, hogy MJ mit reagál, hanem rögtön folytatta a mondanivalóját. – Az egy dolog, hogy az elején nem hallgattál rám, na de ami sok, az sok! Határozottan megtiltottam, hogy még csak a várost is elhagyd, erre te egyenesen másik kontinensre mész! Normális esetben nem érdekelne, hogyha a hülye fejed után mész, de ez most más! Itt most nem csak rólad van szó Megan, ezt remélem felfogtad! Szóval, ha jót akarsz magadnak, akkor felszállsz a következő ide tartó gépre és visszajössz! – Kristi dühöngött, de már MJ is, mert nem tetszett neki, ahogy a nő beszél vele.

- Nem, nem megyek! Mindig azt mondogatod, hogy nem értem meg a helyzetet, de szerintem te nem érted! Éppen azért jöttem el, mert ez másokról is szól, többek közt rólad! Ha a közeletekben maradok, akkor nagyobb veszélynek teszlek ki titeket. Ezt nem vagy képes felfogni? – a lány igencsak megemelte a hangját. Kristi egy pillanatig tétovázott, majd ismét beszélni kezdett.

- Látszik, hogy nem ismered Andyt. Látszik, hogy semmit nem tudsz róla, sem pedig rólam! EZ NEM EGY ELCSESZETT MAFFIAFILM MEGAN! ÉRTSD MÁR MEG! – Kristi már ordított, ami meglepte a lányt. Most ő nem tudott mit mondani.

- Tudom, hogy én csak az értetlen, idióta mostohalányod vagyok, de azért legalább annyira bízhatnál bennem, hogy elhidd, hogy sosem sodornám veszélybe a családomat. – mondta MJ, mire Kristi nagyot sóhajtott.

- Timo veled van? – kérdezte látszólag megenyhülten.

- Most épp nincs itt, de egyébként igen, velem van. – felelte a lány. Igazán kíváncsi volt rá, hogy mit akar tőle Kristi.

- Rendben Megan, még egyszer felteszem a kérdést... Hazajössz? – kérdezte a nő vészjóslóan nyugodtan.

- Nem. – hangzott a válasz MJ-től, aki csak remélni tudta, hogy a hangja nem remegett annyira, mint amennyire képzelte.

- Rendben. Akkor most felhívom a barátodat. – mondta a nő nemes egyszerűséggel.

- Minek? Hogy vigyázzon rám? – érdeklődött Megan.

- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – kérdezett vissza Kristi maró gúnnyal a hangjában. – Te mostantól azt kezdesz magaddal, amit akarsz, de Timo nem érdemli meg azt a sorsot, amit magadra vonsz. Azért hívom, hogy megmondjam neki, hogyha jót akar magának és a családjának, akkor eltűnik a közeledből. – jelentette ki a nő, mire MJ szíve nagyot dobbant. A lány szemébe könnyek szöktek, de nem akarta, hogy Kristi azt higgye, hogy megtörte, ezért vett pár mély levegőt, majd nyugodt hangon válaszolt.

- Rendben van. Hívd csak fel, ha azt akarod! Úgyis dühös rám. Gondolom ő is örülni fog, elvégre minden férfi álma, hogy úgy szakíthasson, hogy nem kell magyarázkodnia. Azért remélem, hogy a családomat is rám uszítottad és legalább nekem sem kell magyarázkodnom. De... azon se lepődj meg, ha az esküvőtökön a helyem üres lesz. – felelte MJ keményen, gúnyos hangsúllyal, de belülről fojtogatta a sírás. Kristi nem válaszolt rögtön, a lány pedig elfojtott zokogást hallott a vonal másik végéről. MJ számára megcsillant egy apró reménysugár, hogy a nő most megenyhül, de a lánynak ismét csalódnia kellett.

- Egy szóval sem mondtam, hogy lenne helyed az esküvőnkön. – mondta Kristi sírásról rekedt hangon, majd kinyomta a telefont. A lányt ez a kijelentés olyannyira sokkolta, hogy még percekig csak a telefont szorongatta, amelyből monoton sípolás szólt.

- A francba már! – kiáltotta dühösen a lány, majd a legközelebbi falhoz csapta a telefonját és visszadőlt az ágyra. Már éppen útjára engedte volna fojtogató könnyeit, amikor halk kopogásra lett figyelmes. MJ nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, de a kopogás csak nem maradt abba, így kénytelen volt máskorra halasztani a sírást. A lány felállt és dühösen tépte fel szobájuk ajtaját. Azt hitte, hogy valami szállodai alkalmazott kopog, de legnagyobb meglepetésére barátnője, Lexi állt az ajtó előtt.

- Megan!- ugrott barátnője nyakába a lány. MJ először tétovázott majd végül ő is átölelte rég nem látott barátnőjét.

- Hát te? Mit keresel itt? – érdeklődött MJ.

- Én? Én csak erre jártam. – felelte zavartan Lexi, mire barátnője amolyan „na persze” pillantást vetett rá.

- Amerikában laksz, Amerikában dolgozol, de egészen véletlenül épp Törökországban kötöttél ki, ráadásul ugyan ebben a hotelben.

- Ne is mond! Alig bírtam rávenni a főnököm, hogy kifizesse... Ez a hely méreg drága. – súgta oda bizalmaskodóan barátnőjének Lexi, mire MJ elmosolyodott.

- Neked van főnököd? – kérdezte a lány hitetlenül.

- Attól még, hogy menedzser vagyok, még nekem is lehet főnököm! Mindenkinek van főnöke!- tárta szét a karját Alexandra.

- Hát jó, te menedzserek gyöngye... Fáradj beljebb! – mondta MJ és arrébb állt az ajtóból, hogy barátnője bemehessen.

- Hűha! Ezt nevezem én luxusnak! – füttyentett Lexi, amikor körbenézett a nappaliként szolgáló helyiségben, amelynek mindkét ablaka a belső udvarra nézett. Ez a szoba is némileg hasonlított a hálószobához. Ugyan olyan tágas és világos volt és a színei is nyugalmat árasztottak. – De szép bútorok! – mondta a lány megbabonázva és végighúzta a kezét a kanapén, amin helyet foglalt.

- Feltételezem, hogy nem azért jöttél idáig, hogy a bútorokról csevegjünk. – mondta MJ kissé türelmetlenül és ő is helyet foglalt.

- Igazad van, nem ezért vagyok itt. – válaszolta Lexi, de csak ennyit mondott és folytatta a nézelődést a szobában.

- Hát akkor?- tárta szét MJ a karját.

- Nos... Hogy vagy?- kérdezte Alexandra egy halvány mosollyal az arcán. Ezt a kérdést MJ nem tudta mire vélni és ez látszott is az arcán.

- Úgy értem, hogy minden rendben veled? Jól érzed magad? Nem fáj semmid? A fejed?- hadarta Lexi.

- Hogy mi van? Alexandra, szerintem itt inkább te nem érzed jól magad. – hitetlenkedett MJ. Nem értette barátnője különös viselkedését. Lexi csak sóhajtott egyet és lehajtotta a fejét.

- Álmodtam valamit. Valami nagyon furcsát. Nem emlékszem pontosan az egészre de... meghaltál. - mondta Lexi kissé tétovázva, majd felnézett barátnőjére. MJ egy pillanatra meglepődött, majd nyelt egy nagyot.

- Hogy haltam meg?- kérdezett vissza.

- Hát... az egész nagyon zavaros volt, de egy erdőben voltunk és valaki egyszerűen hátba szúrt. Fogalmam sincs, hogy ki lehetett, mert nem láttam az arcát, de az egészen biztos, hogy egy hosszú, sötét hajú nő volt.  

- Egy nő? – kérdezett vissza MJ, mire barátnője csak bólintott.

- Most egy nő akar megölni... ez remek! Éljen a változatosság!- gondolta magában a lány.

- De... ugye ez csak egy hülye álom volt? Ugye nem keveredtél bele semmibe? – kérdezte Lexi riadtan.

- Utálom, amikor rátapint a lényegre. – bosszankodott magában a lány.

- Nem Lexi, nem keveredtem bele semmibe. – mondta MJ és próbált egy nem túl erőltetett mosolyt kicsikarni magából.

- Akkor jó! – mosolygott Lexi megkönnyebbülten.

- De te emiatt képes voltál idejönni? – hitetlenkedett MJ.

- Nem vetted fel a telefont. – tárta szét a karját Alexandra, mire MJ hitetlenül felnevetett. – Különben is már rég megérdemlek egy nyaralást!

- Na mi van, az újdonsült pasid nem visz nyaralni? – kérdezte MJ gúnyosan.

- Nem ér rá. – sóhajtott Lexi.

- Viszont igazán beavathatnál végre, hogy hogyan sikerült felszedned pont őt, a VILÁGHÍRŰ és TÖKÉLETES és MEGKÖZELÍTHETETLEN Liam Payne-t, aki után több millióan sóvárognak rajtad kívül. – MJ hangja ironikusan csengett és ez barátnőjének is feltűnt. 

- Te csak féltékeny vagy...- legyintett Lexi.

- Én??? Féltékeny??? – kérdezte MJ hitetlenül – Várj, azt hiszem érzek valamit... Lehet, hogy ez az? – elmélkedett a lány majd a következő pillanatban megkordult a gyomra. – Hmm... nem, ez nem az... – erre Lexi felnevetett és már MJ sem bírt komoly maradni.

- Gúnyolódj csak amennyit akarsz, de én azért is elmesélem! – kezdte Lexi miután a nevetése alábbhagyott – Szóval miután meglátogattalak Bahreinben nem mentem egyenesen haza, hanem úgy döntöttem, hogy pár napot Londonban töltök. Az idő nagy részében vásárolgattam meg nézelődtem, mert pont esős napokat fogtam ki. Harmadik ott töltött napomon bementem egy ruhaüzletbe, hogy vegyek magamnak egy melegebb kabátot. Ahogy mászkáltam a boltban észrevettem valakit a férfi osztályon, aki nagyon ismerős volt, de elsőre nem esett le, hogy ki az mert sapkát és napszemüveget viselt. Ez utóbbit furcsálltam is, mert az rendben van, hogy március volt, de nem sütött a nap. Egy darabig még figyeltem őt és aztán egyszer csak leesett, hogy Liam az. Elsőre hitetlenkedtem mert úgy voltam vele, hogy én, aki még a családját sem találja egy boltban, majd pont találkozom életem szerelmével. Na ja, tök valószínű. – mondta Lexi ironikus hangsúllyal – DE aztán mikor felfogtam, hogy TÉNYLEG ő az, akkor elbújtam egy sorban és ugrálni kezdtem örömömben, mint valami idióta. Szerintem a biztonsági őrök jót szórakozhattak rajtam. Utána aztán rászántam magam, hogy odamegyek, de nem akartam lerohanni, mint a hülye kis tízévesek, hanem normális akartam lenni. Ő épp a sapkákat nézegette én pedig odamentem mellé és látszólag én is nézelődtem. Majd amikor egy kicsit nem figyel VÉLETLENÜL kivertem egy sapkát a kezéből. Hirtelen lehajoltam, hogy majd felveszem és akkor hálás lesz nekem, de arra nem számítottam, hogy ő is lehajol így sikeresen összefejeltünk. Ez elég gáz volt elsőre, de amikor rám mosolygott, levette a napszemüvegét és belenéztem azokba a gyönyörű szemeibe akkor már nem érdekelt más. És ahogy mondani szokták: „A többi meg már történelem.” – fejezte be Lexi a mondanivalóját és látszólag teljesen magával ragadták az emlékek.

- Te manipulatív dög! – nevetett fel MJ hirtelen, majd barátnőjéhez vágott egy párnát.

- Naaa!!! Most miért??? – duzzogott Lexi – Nem is manipuláltam semmit!

- Áááá ugyan dehogy... – forgatta MJ a szemét – De mindegy is. Örülök nektek. – mondta a lány és rámosolygott barátnőjére, aki visszamosolygott rá.

- Timo? – kérdezte Lexi egy kis idő elteltével.

- Ő a pályán van, legalábbis ezt mondta. – vonta meg MJ a vállát.

- Ti megint összevesztetek. – jelentette ki Lexi nemes egyszerűséggel.

- Mi? Nem! Dehogy is! – tiltakozott MJ.

- Megan engem nem tudsz átverni! Te ugyan nem látod, de akár hányszor szóba jön Timo neked mindig boldogan csillog a szemed és felderül az arcod. Most azonban látszólag csak halvány árnyéka vagy önmagadnak és ezt azóta látom, hogy ajtót nyitottál nekem. – mondta Lexi komolyan.

- Igen, egy kicsit összekaptunk, de nem csak ez a baj. – felelte MJ – A családdal sincs minden rendben, valószínűleg ezért vagyok ilyen, de megoldom. – mondta a lány és egy halvány mosolyra húzta a száját. Nem volt kedve beavatni barátnőjét mindenbe ezért csak ennyit mondott.

- Értem. De ha beszélgetni akarsz tudod, hogy én mindig ráérek. – mosolygott Lexi.

- Tudom és köszönöm. – mondta MJ hálásan és megölelte barátnőjét.

- Nem vagy éhes?- kérdezte Lexi.

- De, nagyon! – bólogatott MJ.

A két lány úgy döntött, hogy nem akarnak kimozdulni még a szobából sem, ezért rendeltek ebédet, majd bekapcsolták a tévét és kerestek valami nézhetőt. Ez nem bizonyult valami könnyűnek mivel minden műsor törökül ment, de a végére már annyira unták magukat, hogy inkább néztek török sorozatokat, mint a semmit.

- Te... nem tudom, hogy most csak ennyire elfáradtam vagy valóban így van, de azt hiszem megtanultam törökül. – mondta Lexi hosszú órák elteltével.

- Én ezen már egy órája túl vagyok. – felelte MJ és még lejjebb csúszott a kanapén.

- Te is hallod? – kérdezte Lexi pár pillanat múlva.

- Mit? -  MJ értetlenül nézett barátnőjére, mert ő semmit nem hallott. Végül lehalkította a tévét és akkor már ő is hallotta, hogy valahol messzebb zene szól. Perceknek kellett eltelnie mire MJ rájött, hogy ez a saját telefonja, majd felállt és visszament a hálószobába, ahonnan a hang jött. A telefon ott volt az ágyon és új üzenetet jelzett. MJ sóhajtva érte nyúlt majd megnyitotta az üzenetet.