Rémálom - 53.fejezet

Tudom, hogy ismét elhanyagoltam az írást, de próbálok kicsit gyorsabb lenni. :) Aki írt már fanficet az tudja, hogy ez nem is olyan könnyű. Mindenesetre itt az új rész. Véleményeket még mindig szívesen veszek és ez immár legújabb olvasómra, Dórira is vonatkozik, akinek remélem elnyeri a tetszését a sztori.  ;) 

Jó olvasást mindenkinek! :D 

MJ éjfél körül egy távoli dörrenés hangjára riadt fel mély álmából.

    -   Biztos vihar van odakint…- gondolta. Nem nyitotta ki a szemét, csupán átfordult a másik oldalára, Timo felé. Ahogy a keze visszahanyatlott az ágyra, a lány úgy érezte, mintha egy tócsában landolt volna, aminek furcsa, tömény, már szinte fojtogató szaga volt. MJ hirtelen kinyitotta a szemét. A szobában sötét volt, ezért felkapcsolta az éjjeliszekrényén lévő lámpát. Amint visszafordult egy apró sikoly hagyta el a száját. A máskor fehér lepedőn, most egy hatalmas, szabálytalan szélű vörös tócsa terjengett, amely néhol barnás árnyalatúvá vált. A lány nem akart hinni a szemének. Valószínűleg még félálomban volt, ezért nem fogta föl rögtön, hogy ahol Timonak kéne feküdni ott nincs más, csupán vér. Kétségtelenül. Pár másodperccel később ő maga is ráeszmélt a dologra és riadtan ugrott fel az ágyból. Egyenesen a tükörrel szemben állt így látta, hogy őt magát is beborítja a kellemetlen szagú vörös, sűrű folyadék.

    -   Mi a fene…- Amint megfordult és tett előre egy lépést, meglátta, hogy az ágy mellett, a földön Timo fekszik, arccal a föld felé.

    -   Timo!- sikoltott fel a lány és letérdelt barátja mellé. Lassan megfordította. Ő is csupa vér volt. Ahogy MJ a fiú pólójára nézett, látta, hogy három, nagyjából négy centi hosszú, mély seb volt a fiú mellkasán, amelyekből még vékony vonalakban vér csordogált, amik a fiú oldalán lefolyva egybeolvadtak a padlón lévő barnás-vöröses tócsával, ami már szinte egy kisebb tóhoz hasonlított.  És MJ akkor rájött. Az a vér, ami az ágyat és őt magát is borítja, Timo vére. A lányon erre a gondolatra úrrá lett a kétségbeesés és könnyek szöktek a szemébe.

    -   Ne! Ne! Ez nem lehet! Timo! Hallod? Drágám! Kérlek ne csináld ezt velem! Ez nagyon nem vicces! Hallod? Timo! Mi történt! Ki csinálta ezt? TIMO!- MJ most már hisztérikusan sikítozott, de választ nem kapott. Csupán Timo feje billent egy kicsit oldalra a lány karjaiban. MJ hirtelen felállt és a telefonjához rohant, majd hívta a mentőket, de a vonal szétkapcsolt. Megpróbálta megint, de ismét ugyan az történt. Aztán a lány a rendőrséget próbálta, szintén eredménytelenül. Végül földhöz vágta a telefont és zokogva borult barátja immár hideg és élettelen testére. Nem értette, hogy mi a fene történhetett. Hiszen nemrég még minden rendben volt. Lementek vacsorázni a többiekkel, utána pedig filmet néztek, végül feljöttek a szobába és lefeküdtek aludni.

    -   Tényleg! A többiek! Szólnom kell nekik!- Amint ezt a lány végiggondolta, ismét felállt barátja mellől és az ajtóhoz rohant. A keze már a kilincsen volt és éppen ki akarta nyitni, amikor egy vérfagyasztó sikoly hallatszott, majd egy ugyan olyan dörrenés, mint amit a lány korábban már hallott. MJ hátán végigfutott a hideg. Érezte, hogy az arcából kifut a vér és elsápad. Ez a sikoly…Monicáé volt. Ebben a lány biztos volt. A tompa, de mégis hangos dörrenés pedig kétségtelenül egy fegyver elfojtott, de erős hangja volt. MJ közeledő lépteket hallott.. A lány légzése felgyorsult. A fülében dobogó vér miatt halkabbnak hallotta a lépteket, de tudta, hogy valaki egyenesen az ő szobája felé halad.

    -   Aki ezt tette…az még itt van. És engem is meg fog ölni. Biztosan…mindjárt belép azon az ajtón és…le fog lőni.- A lány egész testében remegett. Tudta, hogy most meg kéne próbálnia elbújni valahova, de egyszerűen nem volt képes rá. Csak állt az ajtó előtt és várta, hogy az a titokzatos valaki belépjen és vele is végezzen, csendben, hideg vérrel, ahogyan Timoval is tette. A léptek egyszer csak elnémultak. MJ érezte, hogy pont az ő ajtaja előtt áll valaki. A lány pislogás nélkül meredt az ajtóra. A légzése elakadt és csak várt. Az a pár másodperc, amíg az alak az ajtaja előtt időzött, a lány számára hosszú óráknak tűnt. Már az ájulás szélén állt, amikor egyszer csak újra hallatszottak a léptek, amelyek ezúttal távolodtak. A lány hosszú másodpercekkel később vett csak újra levegőt. Még egy jó darabig állt kábultan.

    -   Mégis mi a jó fenét csinálok? A családomnak szüksége van rám!- mondta magának halkan  a lány, majd újra megfogta a kilincset és ezúttal kilépett az ajtón. Gyorsan a folyosó végéhez rohant, Monica szobájához. Az ajtó tárva nyitva volt. MJ belépett rajta és az ágyhoz rohant, ahol a Monica felsőteste az ágyon volt, a lábai azonban lelógtak. A lány közelebb lépett nővéréhez és fölé hajolt. Ismét sikított, amint meglátta Monica véres arcát és a sötét golyó ütötte lyukat a homlokán. A szeme még nyitva volt. MJ-t ettől a látványtól elfogta a hányinger, amit nem tudott elfojtani, így a földre térdelve kiadta magából mindazt, amit vacsorára megevett. Ezután lassan, remegve felállt. Megtámaszkodott az egyik szobában lévő szék támlájában, mert úgy érezte, hogy rögtön összeesik. Ez sok volt neki. Nagyon sok.

    -   Neeem ez csak valami rossz álom lehet. Biztosan az! Ez az egész…lehetetlen! Ilyen nem történhet meg! Velünk nem!- győzködte magát a lány, miközben meleg könnycseppek buggyantak ki a szeméből és csorogtak le, hideg, sápadt arcán. A Timo és Monica holteste okozta sokk miatt MJ már nem volt tudatában annak, amit tesz, vagy lát. Így azt sem igazán fogta fel, amikor az ikrek szobájába belépve megtalálta Dan-t közvetlenül az ajtó mellett, a pisztolyával a kezében és az ikreket is az ágyukban, szintén holtan. A lány csak állt és bámulta testvérei élettelen testét. Már gondolkodni sem tudott csak odalépett a bátyjához és kivette a kezéből a pisztolyát, majd a lépcsőhöz sétált és óvatosan, kissé imbolyogva, lement rajta. Eközben újabb lövést hallott. A nappaliban, a kanapén az apja feküdt. Őt Timohoz hasonlóan leszúrták. A lány ösztönösen az udvar felé indult, ahol egy sötét alak állt előretartott kézzel, mintha kezet nyújtana valakinek, de a keze nem volt üres. Egy fegyver volt benne. Előtte két árny térdelt és egy harmadik már a földön feküdt.

    -   Nocsak! Szevasz kislány! Csak nem felébresztettelek. - fordult az alak a teraszon álló lány felé. Meglehetősen kedélyesnek tűnt.- Nagyon sajnálom, de nemsokára megint alhatsz. Remélhetőleg örökre…-  mondta a férfi, majd meghúzta a ravaszt és az előtte térdelő egyik ember összeesett. Már csak egy valaki volt. MJ a lövés hallatára egy kicsit magához tért. Legalábbis annyira, hogy tudja, a két földön fekvő alak Amber és Blair, aki pedig még térdel, az Kristi.

    - Megan! Menj innen! Gyorsan! Téged is meg fog ölni!- kiáltotta Kristi zokogva, majd újabb lövés és ő is holtan esett össze. A lány még mindig sokkos állapotban volt, de most újra reszketni kezdett. Erősen szorította a fegyvert a kezében. A férfi pár lépést tett MJ felé így az arcát pont megvilágította a hold tompa, erőtlen fénye, amely a felhők közt szűrődött át.

    -   Ki maga?- kérdezte lassan és tagoltan a lány.

    -   Mi van kislány? Meg sem ismersz? Pedig olyan buzgón nyomozgatsz utánam mostanában…- mondta a férfi, MJ pedig akkor rádöbbent.

    -   Andy!

    -   Pontosan! – tapsolt párat a férfi.- Én figyelmeztettelek, hogy rossz vége lesz kislány, de nem hallgattál rám. Sajnálom, de nem hagyhattam, hogy mindent kideríts…- csóválta meg a fejét a férfi.

    -          De…de miért? Akkor miért nem csak engem ölt meg? Miért kellett a többieket is?- a lány most már teljesen éber volt. A szeme előtt újra és újra lepergett mindaz, amit az utóbbi 10 percben átélt. A testvérei és a szerelme élettelen teste, az orrfacsaró vérszag és az, ahogy Andy a szeme láttára ölte meg a saját gyerekeit.

    -          Eredetileg csak téged akartalak.- mondta Andy, miközben az állát simogatta, mint aki gondolkodik.- De aztán a lovagod közbelépett és kénytelen voltam vele is végezni. De a zajra a többiek is felébredtek így nem volt más választásom. Nagyon sajnálom…de nemsokára találkozhatsz velük.- mondta a férfi mosolyogva és a fegyverét MJ-re szegezte.

    -          Ez biztos, hogy egy álom! Csak az lehet! Nem létezik, hogy Andy ilyen könnyen bejusson a házunkba. Ez…ez lehetetlen.- MJ még mindig ezzel próbálta nyugtatni magát. A lány biztos volt benne, hogyha Andy most meglövi, akkor semmi baja nem lehet.

    -          Mert csak álmodom! Igen, csak erről lehet szó!- a lány még mindig görcsösen kapaszkodott ebbe a kis reménysugárba, ami elválasztotta őt az őrülettől, mert ha ez mind igaz lenne, azt sosem bírná feldolgozni.

    -          Na mi van kislány? Próbálod felfogni a felfoghatatlant?- Andy gúnyos mosolyra húzta a száját, majd kicsit feljebb emelte a pisztolyt tartó kezét, így a lány farkasszemet nézett a fegyver csövével. MJ a pillanat töredéke alatt felemelte Dan fegyverét és a férfire célozva elsütötte. Ez a mozdulat, a lány részéről, sokkal inkább ösztönös volt mintsem tudatos. A férfi kissé összegörnyedt, ebből MJ tudta, hogy talált. De a következő pillanatban Andy visszalőtt. A lány reflexből elhajolt de a vállát így is eltalálta a golyó.

    -          Áu!- kiáltott fel MJ fájdalmasan és a vállához kapott. Az egész karja elzsibbadt és borzasztóan fájt.

    -          Most már elhiszed, hogy nem álmodsz, kislány?- kérdezte Andy nevetve. MJ riadtan nézett a férfire. Igen, ő is érezte, hogy ez nem álom. Ez a kegyetlen valóság.

    -          Azonnal el kell innen tűnnöm!- ez volt a lány következő gondolata és abban a pillanatban hátat fordított a férfinek és nekiiramodott. Elfutott kívül a ház mellett, az utcára. Kint egy lélek sem volt, így MJ senkitől sem remélhetett segítséget. Meg aztán ki tudott volna segíteni egy ilyen vadállattal szemben, aki hidegvérrel megöl egy családot. A lány hirtelen újabb lövést hallott és érezte, hogy a jobb combjába belehasít a fájdalom. Majdnem elvesztette az egyensúlyát futás közben, de nem állt meg. Futott, ahogy a lába bírta. Újabb lövés dördült. Ez nem talált. Majd még egy és még egy. MJ már abban sem volt biztos, hogy valódi lövéseket hallott-e vagy csak a fejében csendült fel újra és újra ugyan az a monoton, mély dörrenés, amit először hallott. A lány sosem volt különösebben jó futó, de azért az elvárható szintet mindig teljesítette. A bátyjaival is sokat futott régen, de most maga is meglepődött azon, hogy milyen jól bírja. Talán az adrenalin miatt, de egyáltalán nem érezte, hogy elfáradt volna. Időnként a háta mögé pillantott, de mivel senkit nem látott ezért kis idő múlva megállt. Még egy párszor körbenézett, majd a térdére támaszkodva kifújta magát.

    -          Megan!- a csendes éjszakában ez a hang váratlanul érte a lányt, aki ennek hatására összerezzent, majd gyorsan megfordult és a fegyverét is felemelte. - Ne lőj! Én vagyok az!- mondta a hang, majd az egyik utcai lámpa fényébe lépett.

    -          Candyce?- kérdezte a lány hitetlenül, de egy kissé mégis megkönnyebbülve.

    -          Igen én vagyok! De veled mégis mi történt? És miért vagy csupa vér?- nézett végig Candy a lányon, aki el akarta mesélni a történteket, de csak dadogott és a végén elsírta magát. – Jól van Megan, semmi baj!- mondta Candy meglepően kedvesen, majd a lányhoz lépett, és átölelte. MJ jó másfél fejjel volt alacsonyabb mostohanővérénél, így Candy kissé behajlította a térdeit és magához szorította a lány, remegő, hideg testét.

    -          Olyan apró és törékeny, akár egy kismadár. – gondolta Candy. Testének melege jólesően járta át Megant és a remegése is alábbhagyott.

    -          Olyan szörnyű volt…- suttogta MJ halkan sírdogálva.

    -          Tudom Megan, de ne aggódj, én segítek neked. Hamarosan vége lesz. - mondta Candyce lágy hangon. Ha MJ akkor tudott volna koncentrálni, akkor könnyen észrevehette volna, hogy valami nincs rendben. Például, hogy mit keres itt Candy az éjszaka közepén. De ő csak arra tudott figyelni, hogy a vállából és a combjából, ahol Andy meglőtte, égető forróság áradt szét az egész testében. Túl sok vért vesztett, a sebei pedig el fognak fertőződni. - Tudod Megan, nem azért voltam veled undok, mert ilyen vagyok. Hanem mert féltékeny voltam. Hiszen te szép voltál, okos voltál, vicces voltál, téged mindenki szeretett. Tökéletes volt az életed, a családod. Rendes barátaid voltak. Bár nem régóta ismerlek, de ezekért a dolgokért. az első pillanattól kezdve utáltalak. – mondta Candy nyugodt, de erélyes hangon. MJ többször egymás után átgondolta a lány mondatait. Az agya egyre jobban eltompult. Egy dolog azonban még így is eljutott a tudatáig. Candy múlt időben beszélt.

    -          És…mégis hogyan…akarsz…te nekem segíteni?- kérdezte a lány kábán, miközben utolsó erejéből rámarkolt a fegyverére.

    -          Úgy, hogy…megöllek. – mondta Candy elcsukló hangon, ezzel egy időben pedig MJ egy hideg felületű tárgyat érzett a torkának feszülni. Ez egy pillanatra jólesett forró testének, de rögtön ezután, olyasmi hangot hallott, mint amikor valaki narancsot, vagy citromot szeletel és érezte, ahogyan a meleg vére lecsurog a mellkasán, majd apró cseppeket alkotva hullik a földre. Riadt tekintettel nézett fel Candyre, akire szintén ráfröccsent a vére. Próbálta elhessegetni a lány kést tartó kezét a torkától, de hiába. MJ lábai összecsuklottak, ahogyan kifolyt belőlük a vér és a lány a földre zuhant. Fátyolos tekintetű, könny áztatta szemét Candyre emelte, aki elővett egy kendőt és letörölte a vért a késről.
    -          Hm…apának igaza volt, tényleg jó ez a kés. Azt hittem, hogy rosszabbul csúszik. – Ez volt az utolsó dolog, amit Megan a külvilágból érzékelt.

A lány sikoltva felült miközben a nyakához kapott. A szemét görcsösen összeszorította.

    -   Megan! Kicsim, mi történt?- kérdezte egy hang és MJ érezte, hogy valaki óvatosan átkarolja. A lány felismerte barátja megnyugtató hangját. Hirtelen kinyitotta a szemét és levegő után kapkodott. Köhögni kezdett, mire valaki elé tartott egy pohár vizet. A lány remegő kézzel elvette, de nem bírt inni, mert akárhogy próbálkozott, amint feljebb emelte a kezét az görcsösen rázkódni kezdett és a víz MJ ölébe csurgott.

    -   Várj, segítek!- szólt Timo kedvesen és megfogta barátnője kezét, amellyel a poharat tartotta és óvatosan a lány szájához emelte. Megan ekkor vette észre, hogy a családja többi tagja is ott van és mindannyian aggódva néznek rá. A lány végignézett rajtuk, miközben ismét könnyek gyűltek a szemébe, míg végül hangos zokogásban tört ki. Timo óvatosan magához szorította a barátnőjét aki a fiú vállába fúrta az arcát és erősen kapaszkodott barátja pólójába. - Mi történt Kincsem?- kérdezte a fiú még mindig ugyan azon a lágy és megnyugtató hangon, amit a lány úgy szeretet.

    -   Egy...dörrenés volt...az...azután...felkeltem...és te...és...a többiek is...titeket mind...valaki...senki sem maradt...és aztán fogtam Dan fegyverét és...és...lementem...az udvaron volt...és rálőttem...aztán ő is...aztán elfutottam...és Candy...és aztán a nyakam...- MJ zavarosan és összefüggéstelenül beszélt. A többiek figyelmesen hallgatták és látszólag  értették a helyzetet .

    -   Megan, annak már vége van. Csak álmodtál.- mondta Timo és kicsit eltolta magától a barátnőjét, hogy a szemébe tudjon nézni. MJ haja, könnyáztatta arcára tapadt, ami feldagadt a sírástól. A szemei vörösek voltak, az arca kipirult. A fiú kisimította a lány haját az arcából. A keze egy kicsit elidőzött kedvese homlokán.

    -   Lázas.- nézett Timo a többiek felé, mire Kristi felállt és kiment a szobából. A lány pillanatnyi állapotára való tekintettel Alan kiterelte a többieket a szobából, hogy MJ megnyugodhasson. Nem sokkal később Kristi ismét megjelent az ajtóban egy kancsó vízzel és egy doboz lázcsillapítóval. Szó nélkül letette Timo mellé az éjjeliszekrényre. A fiú csak bólintott, majd a nő távozott. Timo ezután hátát a falnak támasztotta az ágy végében, MJ-t pedig óvatosan az ölébe húzta. A lány ismét barátja vállára hajtotta a fejét, ahogyan az előbb. 

    -   Arra ébredtem föl, hogy a nevemet kiabálod. A többiek is meghallották és átjöttek. Hosszú percekig próbáltunk felébreszteni, de nem sikerült. Közben végig zokogtál és remegtél. Egyszer hánytál is. - mondta a fiú komoran. - Nagyon aggódtam miattad. - ezt Timo már csak MJ fülébe suttogta, miközben megsimította a lány haját. 

    -   Szeretlek Timo! Nagyon szeretlek!- zokogta MJ és még szorosabban bújt barátjához.

    -   Én is nagyon szeretlek Kincsem...- felelte halkan a fiú és egy puszit nyomott a lány homlokára, majd kivett az éjjeliszekrényen lévő dobozból egy lázcsillapítót és MJ kezébe adta egy pohár vízzel együtt, a lány pedig engedelmesen bevette, majd ismét a barátja ölelésébe bújt. Egy darabig így ültek csendben. Csak MJ halk szipogása csempészett némi zajt a szobában honoló némaságba.

    -   Most már próbálj meg egy kicsit aludni, jó?- kérdezte egy kis idő után Timo és elnyomott egy ásítást. Fáradt volt, de nem panaszkodott. 

    -   De nem tudok...- felelte a lány halkan.- Félek...

    -   Figyelj Megan...- kezdte a fiú, mire MJ rá emelte a tekintetét.- Ez csak egy álom volt. Egy szörnyű álom. De csak egy álom. Ez a valóságban nem történhet meg. Én itt vagyok és vigyázok rád, Kicsim. És a többiek is. Nincs mitől félned. Értesz engem?- kérdezte Timo, mert úgy tűnt, hogy MJ nem egészen figyel rá.

    -   Értem.- felelte a lány és egy aprót bólintott, majd visszatette a fejét Timo mellkasára és lehunyta a szemét.

    -   Igen, ez csak egy álom volt. Szerintetek. Nektek fogalmatok sincs arról, hogy ez akár könnyen valósággá is válhat. De talán addig jó, amíg csak én tudom. Ha csak én hiszek ebben. Ha a többiek is tudnák akkor ugyan az az őrület szabadulna rájuk is, mint rám. És ezt nem hagyhatom. Andy túl közel van hozzánk! Most kell leállnom, amíg még megtehetem. Nem próbálhatom újra megközelíteni őt. Van valami, amit Andy nem akar, hogy megtudjak. És biztos vagyok benne, hogy közel járok hozzá. Ugyan a sötétben tapogatózom de az a valami egy karnyújtásnyira van. Érzem. De ha rájövök, akkor azzal mindenkit nagy veszélybe sodrok. Hogy is mondta Candy, mikor letartóztatták? "Garantálom, hogy nagyon meg fogod még bánni ezt a napot. Te is és mindenki, akinek valaha köze volt hozzád." Nos igen, ez elég sok embert jelent. Nem csak az én családomat, hanem Timoét is. És az összes barátomat. Igaz, hogy ez Candy fenyegetése volt, és ő most őrizetben van, de szinte biztos vagyok benne, hogy Andy ki fogja onnan hozni. Előbb vagy utóbb. És akkor az első útja hozzám fog vezetni, ahogyan az álmomban. Mindenesetre nem foglalkozom többé az Andy üggyel.- gondolta a lány. Ezután Timo óvatosan lefektette és betakarta, majd ő maga is lefeküdt és leoltotta a villanyt. A fiú nem tudta, hogy MJ igazából nem alszik, de a lány nem is akarta, hogy tudja. Egyszer csak egy dörrenés hallatszott, és a szoba hirtelen kivilágosodott, majd újra elsötétült. A lány összerezzent és kinyitotta a szemét. Egy halk koppanás hallatszott, majd még egy és aztán egyre több. Ezek a hangok ezúttal tényleg egy vihar hangjai voltak.

Várandósok - 52.fejezet

Másnap reggel MJ a telefonja ébresztőjére kelt. Gyorsan lenyomta, hogy Timo ne ébredjen fel rá, majd halkan felöltözött.

- Hová mész?- nézett álmosan barátnőjére a fiú.

-         Elkísérem Alice-t ultrahangra. Te aludj csak, majd jövök.- mondta MJ majd lehajolt barátjához és hosszan megcsókolta. Ezután lement a földszintre. A konyhában, azonban legnagyobb meglepetésére Alice ücsörgött és éppen Kristivel beszélgetett.

-         Jó reggelt Megan! Kérsz kávét?- kérdezte tőle kedvesen a nő.

-         Igen, kérek szépen.- válaszolta MJ, majd barátnőjéhez fordult.- Hát te?

-         Érted jöttem! Nem kockáztatom, hogy esetleg elaludj.- felelte Alice.

-         Igazán nagylelkű vagy de úgy érzem elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül felkeljek.- forgatta a szemét a lány.

-         Nem bízom benned! – nézett rá Alice összeszűkült szemmel. MJ csak megvonta a vállát és leült az asztalhoz. Miután megreggeliztek, el is indultak Alice kocsijával.

-         Szabad neked vezetni?- kérdezte tőle MJ, mire barátnője csak a szemét forgatta és elfordította a kulcsot.

Egy óra céltalannak tűnő kocsikázás után, MJ diszkréten rákérdezett.

-         Még is hova a bánatba megyünk?? Kanadába?

-         Nem! Mindjárt ott vagyunk…- felelte Alice, de volt a hangjában valami bizonytalanság, amit MJ egyből kiszúrt.

-         Eltévedtél.- mondta hirtelen.

-         Dehogy tévedtem el! Pontosan tudom, hogy merre kell menni! Á! Itt is van, már csak annyi a dolgunk, hogy itt befordulunk ééés…- mondta Alice és befordult egy utcába, de hirtelen megállt. MJ pedig önelégülten vigyorgott.

-         Á! Hogy ez a zsákutca lenne az! Gondolhattam volna! Hm…nem mondom, szép környék. Azt hiszem én is itt akarok majd szülni. Nézd, az ott biztosan az egyik orvos!- mutatott MJ egy csövesre, aki félig kilógott egy kukából.

-         Nagyon szellemes vagy.- forgatta a szemét Alice.- Jó lehet, hogy….szóval elképzelhető, hogy eltévedtünk. Most jobb?

-         Sokkal!- bólogatott MJ, majd nézte, ahogy barátnője elővesz egy térképet.

-         Na! Az már biztos, hogy ezen a zöld területen vagyunk…

-         DE HÁT AZ AZ EGÉSZ USA!- mondta felháborodottan MJ.

-         De legalább ez egy fix kiindulópont…- magyarázta neki Alice.

-         Inkább szállj ki és keress egy utcatáblát.- javasolta neki MJ.

-         Miért én?

-         Mert miattad vagyunk most itt!- rivallt rá a lány.

-         De…én félek…- mondta Alice.

-         Mégis mitől?- kérdezte MJ és őszinte érdeklődéssel nézett barátnőjére.

-         Hát…nézz csak körül! Ez a hely tök veszélyes! Mi van, ha…ha elrabolnak, vagy bedrogoznak, vagy…vagy lelőnek?- nézett kétségbeesetten barátnőjére Alice.

-         Igen Alice…szerintem is fényes nappal egy főút melletti kis utcából fognak elrabolni…de előtte még feltétlenül bedrogoznak!- forgatta a szemét a lány, majd végül mind a ketten kiszálltak. Az utcatábláig vezető út nagyjából három méter volt, de ez alatt Alice folyamatosan barátnője karját szorongatta és gyanakvóan figyelt mindenkit.

-         ÁÁÁ! EZ MEG MI A SZAR?- sikoltott fel hirtelen a lány, majd barátnője mögé bújt. MJ is abba az irányba pillantott, mint Alice és meglátott egy kopasz macskát.

-         Alice…ez egy kopasz macska…- mondta barátnőjének sóhajtva.

-         De mi a francért van kifordítva?- sipította Alice.

-         Az nincs…ááá inkább hagyjuk.- legyintett MJ lemondóan.

-         Na ez kész…A tegnapi nap után inkább nekem lehetne üldözési mániám.- gondolta magában a lány. Miután megvolt az utcanév és kikeresték a térképen már meg is volt, hogy merre kell menniük, de ezúttal inkább MJ vezetett. Azonban a további út sem volt zökkenőmentes. Majdnem minden úton, ahol mentek felújítások voltak, ezért csak lépésben tudtak haladni. Végül mindketten megkönnyebbülten sóhajtottak, amikor a kórház parkolójában kiszálltak a kocsiból.

-         Csekély 2 és fél óra alatt tettünk meg egy utat, ami maximum fél órás. Gratulálok magunknak.- jelentette ki MJ, majd tapsolt egy párat. Ezután bementek az épületbe. Alice itt már tudta, hogy merre kell menniük. Leültek a váróteremben, majd nem sokkal később egy fiatal, barna hajú nővér kiszólt az ajtón.

-         Alice Black!- majd Alice felállt és az ajtó felé indult.

-         Te nem jössz?- kérdezte rémülten barátnőjétől, mikor észrevette, hogy az még mindig a helyén ül.

-         Szeretnéd?- kérdezte kedvesen a lány, Alice pedig csak bólintott, így MJ felállt és ő is bement az ajtón. Az ilyenkor szokásos előkészületek után a nővér elkezdte húzkodni azt az izét Alice hasán, miközben összevissza mutogatott, a monitoron látható szürke foltokra. MJ az égvilágon semmit nem látott abból, amit elvileg látnia kellett volna. Csupán foltok voltak. Alice azonban csillogó tekintettel hallgatta a nővért és időnkét nevetett is. Látszott rajta, hogy alig várja már, hogy a baba nagyobb legyen és jobban látszódjon. MJ mosolyogva nézett barátnőjére, akin még nem igazán látszott, hogy terhes, de ha jól megnézte, akkor látta, hogy a hasa egy csöppet gömbölyödött az utolsó találkozásuk óta. Miután végeztek Alice izgatottan mutogatta a felvételeket barátnőjének.

-         Alice, mondtam már, hogy én az ég világon semmit sem látok ezen a képen. Az egész szürke és itt-ott vannak sötétebb és világosabb foltok.- mondta MJ barátnőjének, immár újra a kocsiban, aki hajthatatlan volt és minden áron el akarta érni, hogy MJ felismerje azt a kis pöttyöt a millió másik között, ami az ő gyermeke.

-         De nézd már meg! Itt van! Nem hiszem el, hogy nem veszed észre.- dugta MJ orra alá a felvételt a lány.

-         Az a fekete?- kérdezte MJ.

-         Neeem! Az a másik. Ott!- mutogatott még mindig Alice. MJ nagyot sóhajtott és kivette, majd a képet barátnője kezéből és jobban szemügyre vette. Nagyjából fél percig nézegette…eredménytelenül.

-         Ajj de én semmit sem…- kezdte MJ, de hirtelen megakadt- Várj! Lehet, hogy mégis! Az ott?- mutatott a képre a lány, Alice pedig boldogan bólogatott. MJ most, hogy meglátta, jobban szemügyre vette. Igazából az egész akkora lehetett, mint egy fél borsszem és semmi jellegzetes nem volt rajta. Csak egy kis gömb. De a lányt hirtelen valami jóleső érzés kerítette hatalmába. Ahogy látta barátnője izgatottságát, egy kérdés fogalmazódott meg benne: Vajon egyszer neki is megadatik mindez?

-         Biztos vagyok benne, hogy egyszer majd a ti időtök is eljön.- mondta Alice, mintha csak olvasna barátnője gondolataiban. MJ pedig mosolyogva bólintott. Igen. Bár nem régóta vannak együtt Timoval, érezte, hogy egyszer eljön a nap. Az ő napjuk. És akkor ugyan olyan boldogok lesznek, mint Alice-ék.

-         Egyszer…- gondolta magában a lány. Miután ezt megbeszélték, hazaindultak. Ezúttal megint Alice vezetett. MJ az út nagy részén csak meredt ki az ablakon. Különösebben semmin nem gondolkodott, csak a mellettük elsuhanó tájat figyelte. Egyszer csak egy táblára lett figyelmes, ami jobbra mutatott. Egy elmegyógyintézet neve állt rajta. A lánynak ismerős volt. Ez az a hely volt, ahol Andy aktája szerint az anyja él.

-         Várj! Itt fordulj be!- szólt Alice-nek a lány.

-         De minek?

-         Ne kérdezősködj, csak fordulj be!

-         Oké, oké!- adta meg magát a lány és már be is fordult. Az épület parkolójában azért rákérdezett. – Mégis mit keresünk mi egy elmegyógyintézetben?

-         Diane-nel kutattunk egy kicsit és kiderült, hogy Kristi modell volt és a férje pedig ingatlanügynök, és Andy itt nőtt fel egy árvaházban és az anyja itt van. Muszáj beszélnem vele.- hadarta MJ- Te maradj itt. Nemsokára jövök.- azzal otthagyta barátnőjét és beviharzott az épületbe. A recepción ezúttal egy fiatalabb nőt fogott ki.

- Segíthetek?- kérdezte a nő.

- Ami azt illeti igen. Rose Taylor-t keresem.- mondta MJ.

- Sajnálom, de a látogatási időnek már vége.- felelte a nő.

- Tudom, de nagyon fontos, hogy beszélni tudjak vele. A fiáról lenne szó…

- Engem az sem érdekel, hogyha a félig vak, vemhes kiskutyájáról van szó! Délután négy múlt. A látogatási időnek vége!- förmedt a nő MJ-re, majd otthagyta.

- Remek…- forgatta a szemét a lány, majd az ajtó felé indult.

- Kisasszony!- hallott MJ egy vékony hangot a háta mögül.

- Igen?- fordult meg a lány és szembe találta magát egy másik ápolónővel. Ő jóval idősebbnek tűnt.

- Hallottam, hogy mit szeretne. Esetleg lehet, hogy én tudok segíteni. Én vagyok Rose ápolónője.- mondta az idős hölgy.

- Remek! Akkor biztos tud nekem valamit mondani a fiáról!

- Hogyne! Azóta ápolom Rose-t mióta idekerült. A fia még mindig rendszeresen látogatja.

- És nem tudja-e véletlenül, hogy miről szoktak beszélgetni?- kérdezte MJ.

- Igazából mindig csak Andy beszél. Rose csak hallgat. Azóta nem szólt egy szót sem, mióta a férje meghalt.- mondta kedvesen a nő.

- És Andy miről szokott beszélni?

- Nos lássuk csak…régebben mindig a feleségéről áradozott és a gyerekeiről. De ők sosem jöttek vele. Illetve, várjon…ha jól emlékszem a fia egyszer volt itt évekkel ezelőtt. Aztán volt még szó az ingatlanügynökségéről. Ezen kívül nem sok dologról beszélt…

- Várjon…a fia?- kérdezte MJ hirtelen.

- Igen…a nevére sajnos nem emlékszem.- felelte szomorúan az asszony.

- Semmi baj, ez is rengeteg segítség. Oh esetleg még azt meg tudná mondani, hogy mikor volt itt utoljára?

- Igen! Egészen pontosan két hónapja…ha minden igaz, akkor a napokban ismét eljön.- MJ már biztos volt benne, hogy Andy fenyegeti. És akkor ez azt jelenti, hogy itt van a városban és mindenről tud. A lány hirtelen sűrűbben vette a levegőt. Arra gondolt, hogy Andy közel van hozzájuk…nagyon közel. És ez a gondolat megrémítette.- Kisasszony, jól van?

- Ööö…igen persze! Köszönöm szépen a segítséget!- hadarta MJ majd hátat fordított az asszonynak és visszarohant a kocsihoz, ahol Alice maradt. Mire odaért, a szélvédőn újabb papír volt.

„Én figyelmeztettelek…Most számolnod kell a következményekkel, kislány.”

-         Alice! Ezt ki tette ide?- kérdezte barátnőjétől a lány, ahogy beszállt a kocsiba.

-         Ööö…nem tudom…- mondta Alice zavartan.

-         Mi az, hogy nem tudod? Itt voltál!- mondta MJ idegesen.

-         Telefonáltam és nem figyeltem! Ne már nekem kelljen tudnom mindent!- ordított rá a lány.

-         Alice…- nézte elhülve barátnőjét MJ. Érezte, hogy valami itt nincs rendben.

-         Sajnálom, nem akartam kiabálni.- mondta a lány halkan.- De nem láttam, hogy ki volt, tényleg.

-         Rendben, elhiszem.- felelte MJ és nem volt más választása, minthogy elhiggye. Elvégre, ha az ember telefonál, akkor általában nem figyel a környezetére. Ezután MJ nem feszegette tovább a témát. A hazafelé vezető úton egyikük sem szólt egy szót sem. MJ pedig kicsit jobban szemügyre vette az újabb levelet.

-           Óvatosnak kell lennem. Kétségtelenül.- gondolta magában a lány. Ezután eszébe jutott, amit Kristi mondott neki pár nappal ezelőtt: „Ő sem hülye…a megfelelő alkalmat várja…”- De vajon, mi lehet Andy számára a megfelelő alkalom?- amíg ezen gondolkozott, meg is érkeztek. Alice szótlanul állt meg barátnője háza előtt.

-         Minden rendben?- kérdezte MJ, a lánytól miközben odahajolt hozzá és a vállára tette a kezét.

-         Persze!- válaszolta Alice és halványan elmosolyodott. MJ-nek azonban rossz előérzete volt. Nem tudta, hogy miért de úgy érezte, hogy barátnője valamitől, vagy sokkal inkább valakitől megijedt.

-         Nézd Alice…- kezdte MJ, de habozott-…tudom, hogy már mondtad, hogy semmit nem láttál, de…valami azt súgja nekem, hogy mégis láttál valakit, de félsz elmondani.- mondta a lány, mire barátnője furcsa pillantást vetett rá.

-         Jaj, dehogy is! Mondtam, hogy senkit nem láttam és nem tudom, hogy az hogyan kerülhetett a szélvédőre.- mutatott Alice a lány kezében lévő papírra- Különben is…ismersz…tudod, hogy pár rosszarcú fazon nem tudna rám ijeszteni olyan könnyen.- MJ, barátnője ezen mondatán, élénken elgondolkozott a délelőtti zsákutcás eset után, de végül arra jutott, hogy Alice-nek igaza van. Ő nem az a lány, akire olyan könnyű ráijeszteni. Pár kivételtől eltekintve, persze.

-         Igazad van.- mosolygott barátnőjére a lány. Ezután elbúcsúztak egymástól, majd Alice elhajtott. MJ éppen be akart menni a házba, amikor egy fekete autó állt meg a ház előtt, sötétített ablakokkal. A lány visszafojtott lélegzettel meredt az autóra. A szíve úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről.

-         Ez…ez nem lehet…nem lehet, hogy máris…- a következő pillanatban az ablak lehúzódott és Jade mosolygott a lányra.

-         Szia Megan!- MJ felsóhajtott és lecsúszott a földre.- Hé! Minden rendben?- kérdezte aggódva Jade.

-         Ööö…ig…igen…persze…csak…megijesztettél.- mondta a lány szaggatottan, majd gyorsan felállt.

-         Öhm…sajnálom, nem akartam.- mondta Jade- Van kedved fagyizni?- MJ meglepődött ezen a kérdésen, de végül mosolyogva bólintott, majd beült Jade mellé a kocsiba. Egy pár perces út után megérkeztek egy cukrászdához. Ez nem az volt, ahol MJ Kristivel járt, de ezt a helyet is jól ismerte a lány.

-         Jól sejtem, hogy nem csak fagyizni szerettél volna?- kérdezte MJ, amikor már mind a ketten az asztalnál ültek egy-egy fagylaltkehellyel. 

-         Jól.- mosolygott Jade a lányra, és belenyúlt a táskájába.- Ezt oda szerettem volna adni.- mondta, majd MJ kezébe adott egy képet. A lánynak ismerős volt, hiszen éppen pár órája nézegetett egy ugyan ilyet, csak az Alice-é volt.

-         Istenem…- mondta MJ szinte alig hallhatóan és az ultrahangfelvételre meredt, ahol Jade és Eric kislánya nem csak egy pötty volt. Sőt, nem is egy papucsállatka alakú valami. Ez immár egy majdnem teljesen kifejlődött baba volt. Rendesen látszott a fej, az apró kezei és lábai.

-         Ő itt az unokahúgod, Megan.- mondta Jade mosolyogva. MJ egy pillanatig felnézett a lányra, majd újra a felvételre meredt. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Végtelenül boldog volt, hiszen ez mégis csak egy kisbaba, ráadásul az ő unokahúga.(Nem mintha Alice-ének nem örült volna, de hát ez a baba a rokona volt.) De a boldogság mellett, keserű szomorúságot érzett, amiért Eric már sosem láthatja a kislányát. Ezen gondolat hatására sírhatnékja támadt, és ezt valószínűleg Jade is észrevette, mert kicsit másfelé terelte a témát.

-         A múltkor mikor találkoztunk, annyi minden történt, így nem tudtunk rendesen beszélni.- mondta Jade.

-         Miről kellene beszélnünk?- nézett rá értetlenül a lány.

-         Erről az egész helyzetről.- tárta szét a karját Jade.

-         Úgy érted, hogy, rólad és Eric-ről?- kérdezett vissza MJ.

-         Így igaz…- helyeselt a lány.- Nem is tudom, hogy miért hoztam fel…csupán úgy érzem, hogy el kéne magyaráznom.- MJ nem mondott semmit, így Jade folytatta.- Tudom, hogy miután összevesztünk mindenki azt hitte, hogy szakítottunk. Illetve én is ezt hittem…és igazából így is volt. Tudom, ez furán hangzik, de Eric féltett engem, attól, ami munkájával jár. Hogy lehet, hogy egyszer elmegy és sosem jön vissza. Nem akart engem magamra hagyni. Én pedig akkor nem akartam elválni tőle, de nem volt más választásom.- Jade egy pillanatra elhallgatott és MJ-re nézett, aki csak bólintott egyet- De nem tudtuk befejezni. Így is gyakran találkoztunk és…nem csak beszélgettünk…már ha érted mire gondolok.- nézett Jade sejtelmes mosollyal, MJ-re, aki felnevetett.- És hát így jött össze a kis Megan.- simította meg a hasát Jade.- De miután elmondtam Eric-nek, még akkor sem változtatott az álláspontján. Még mindig nem tartotta jónak, ha együtt vagyunk, így hivatalosan nem is voltunk. Nem tagadom, csalódott voltam, de így is rengetegszer meglátogatott és gondoskodott rólunk, amiért mindig hálás leszek neki. De még ennek ellenére is tudom, hogy örült a babának és, hogy ő csak a legjobbat akarta nekem. Végül igaza is lett…tényleg egyedül maradtam.- rázta meg a fejét szomorúan Jade- De talán a kislányunk az, aki erőt adott nekem, hogy ne zuhanjak össze.- mikor a lány befejezte a mondanivalóját, pár pillanatig csönd volt, majd MJ megszólalt.

-         Örülök…- mondta mosolyogva.

-         Ezt hogy érted?- kérdezte Jade kíváncsian.

-         Tudod, Eric mindig is ilyen volt. Akit szeretett, azt megvédte, akár a saját boldogsága árán is. És, az, hogy így akart megvédeni, az azt jelenti, hogy szívből szeretett téged, még ha ez nem is mindig tűnt úgy. Szerettétek egymást és ez azt jelenti, hogy ez a kisbaba nem csak „becsúszott”.- Jade értetlen tekintete láttán MJ helyesbített.- Úgy értem, hogy sok olyan helyzet van, amikor a szülők nem szeretik egymást és a születendő gyermeket egyikük sem akarja, így a gyerek árvaházba kerül, vagy más szülőkhöz. De ti szerettétek egymást, annak ellenére, hogy úgy igazából nem voltatok együtt és ezt a babát is szereted…illetve Eric is szerette. És ez jó dolog.- mosolygott MJ Jade-re.

-         Most már értelek.- mosolygott vissza a lány. Mire ennek a beszélgetésnek a végére értek mind a ketten megették a fagyijukat és Jade hazavitte MJ-t.

-         Köszönöm, hogy elmondtad.- mondta MJ a lánynak, mielőtt kiszállt a kocsiból.

-         Ugyan már! – legyintett Jade.

-         Jaj, ez majdnem nálam maradt!- mondta MJ hirtelen, majd odanyújtotta a lánynak, az ultrahangfelvételt.

-         Ne add vissza! Ezt direkt neked hoztam.- mosolygott kedvesen Jade.

-         Köszönöm!- mondta MJ hálásan. Miután elbúcsúztak a lány bement a házba. A többieket a konyhában találták meg.

-         Sziasztok!- köszönt jókedvűen a lány, majd odament Timo-hoz és megcsókolta.- Fiúk, a hang efekteket kérem mellőzni.- mondta Christiannak és Antonynak, aki szokás szerint „Fúj!”- oltak.

-         Hol voltál?- kérdezte Kristi.

-         Délelőtt Alice-t kísértem ultrahangra, majd Jade-del mentem fagyizni.- felelte a lány.

-         És mi az a kezedben?- kérdezte ezúttal Alan.

-         Ó, hogy ez?- nézett MJ a kezében lévő képre.- A leendő unokád képe.- nyújtotta oda az apjának, mire a többiek köré gyűltek és érdeklődve szemlélték a felvételt.

-         Hm…ő lenne Eric és Jade lánya?- kérdezte Monica mosolyogva.

-         Pontosan.- bólintott MJ.

-         És mi lett a neve?- kérdezte Alan, látszólag teljesen elérzékenyülve.

-         Megan Jenny Humphrey…- felelte a lány. A többiek egy pillanatra kérdőn néztek, majd egyből megértették, hogy ez a névválasztás valószínűleg az Eric és MJ közt kialakult szoros testvéri köteléknek köszönhető.- Dan, hol van?- kérdezte egy kis idő után a lány.

-         A teraszon…- mondta Monica, majd visszafordult a többiekhez, MJ pedig kiment a teraszra, ahol meg is találta a bátyját, aki a napozóágyon feküdt egy üveg sörrel a kezében, a gondolataiba merülve.

-         Min gondolkodsz?- kérdezte a lány és leült a napágy szélére.

-         Sok mindenen.- felelte szűkszavúan a fiú.

-         Bővebben?- Dan erre a kérdésre lesütötte a szemét.

-         Megtaláltuk a fegyver tulajdonosát, amelyik Candy-nél volt.

-         És kié?- kérdezte MJ kíváncsian.

-         Ericé…- felelte a fiú, majd tekintetét húgára emelte és várta a reakcióját.

-         Nem lehetetlen. Elvégre tudjuk, hogy Ericnek voltak fegyverei, ahogyan neked is vannak. Valószínű, hogy Candy akkor vett el egyet, amikor Eric cuccát pakoltátok össze.- vonta meg a vállát a lány.

-         Tudom, de…- kezdte volna a fiú, de nem mondta végig.

-         De mi?

-         Mégis mire kellett volna Candy-nek egy fegyver? A drogot még valahogy megértem, de a pisztoly valahogy nem illik a képbe.- magyarázta Dan a húgának.

-         Szerinted nem is ő vette el?- kérdezett rá MJ.

-          Őszintén szólva nem tudom. Candy kezén nem volt lőpor nyom, tehát biztos, hogy nem sütötte el. De akkor mire kellett?

-         Miért nem kérdezed meg tőle?

-         Próbáltam, de ma már nem volt hajlandó beszélni. Nem értem én ezt az egészet. Ráadásul Blair folyamatosan üldöz, hogy hagyjam már békén a nővérét.- sóhajtott Dan gondterhelten. 

-         Blair? Csak ő?- csodálkozott MJ, mire a bátyja csak bólintott.- Ezek szerint Amber nem is bánja, hogy a nővére börtönben van? Nos, vagy szerinte is megérdemelte, vagy tett valamit az ügy érdekében, hogy Candy oda kerüljön.

-         Megan, ez azért elég durva elmélet!- szólt rá Dan.

-         Tudom, de éppen ezért lehet valóságalapja. Gondolj csak bele! Soha nem könnyű középső lánynak lenni. Mi van, ha Ambernek elege lett ebből és eltüntette Candy-t az útból, hiszen ő a kétes ügyeinél fogva eléggé kézenfekvő volt.- magyarázta MJ.

-         Neked agyadra mentek a helyszínelős sorozatok!- nevetett Dan hitetlenül.

-         Lehet.- vonta meg a vállát a lány, de azért elgondolkodott a dolgon. Ekkor jutott eszébe, hogy a két lányt már vagy két napja nem látta. Abban a pillanatban, ahogy ezt végiggondolta, meglátta a terasz ajtón keresztül, hogy a két lány felmegy az emeletre. Úgy döntött, hogy ő is utánuk meg ezért otthagyta a bátyját és felment az emeletre.

-         Sziasztok!- állt meg az ajtóban a lány.

-         Oh szia MJ! Jó, hogy jössz, hoztam neked valamit.- mondta Amber és egy dobozt adott a lány kezébe.- New Yorkban voltam egy fotózáson és gondoltam tetszeni fog.- MJ kinyitotta a dobozt, amiben egy türkizkék magas sarkú volt, óriási virágokkal az oldalán. A lánynak nem tetszett kimondottan az ajándék, de azért mosolyogva megköszönte.- Megnézed a képeket?- kérdezte Amber kedvesen.

-         Öhm…- MJ először hezitált, azonban Blair és Amber bíztatóan mosolygott rá.- Végül is megnézhetem.- mondta, majd leült Amber mellé. MJ a képekre nem igazán koncentrált, inkább a két lányt figyelte és kénytelen volt beismerni, hogy határozottan barátságosabbak, mint amilyennek elsőre tűntek.

-         Talán Candy miatt viselkedtek úgy, ahogy.- a lányt gondolatmenetéből Amber zökkentette ki.

-         Megan! Megan figyelsz?

-         Jaj persze, bocsánat, csak egy kicsit elkalandoztam. Igazán jó képek.- mosolygott MJ a lányokra, akik visszamosolyogtak rá. Ezután MJ még egyszer megköszönte az ajándékot, majd otthagyta a lányokat.

- Szörnyű ember vagyok!- mondta MJ, majd lehuppant az ágyára Timo mellé.

-         Dehogy vagy! De mégis miért mondod ezt?- nézett rá a fiú értetlenül.

-         Azt hittem, hogy Amber akarta eltávolítani Candy-t.- felelte a lány és lesütötte a szemét.- De…ez lehetetlen. Elvégre mégiscsak testvérek. Ráadásul Amber…hát nehéz beismernem, de kedves. És Blair is. Nem hiszem, hogy bármelyikük is ilyesmit tett volna.

-         Ettől még nem vagy szörnyű ember. Hidd el, ebben a helyzetben biztos, hogy más is gondolt volna erre.- mosolygott rá Timo kedvesen és megölelte.- …És ami azt illeti, rólad van szó. Legyünk őszinték…azon lepődtem volna meg, ha nem gyártasz összeesküvés elméleteket.- mondta a fiú, de a végét elnevette.

-         Szemét!- nevetett fel MJ és egy párnát akart a barátjához vágni, aki nem hagyta és magához húzta a lányt a csuklójánál fogva. Ennek következtében az arcukat csak milliméterek választották el egymástól. MJ arca elkomolyodott és megbabonázva nézett a fiú mélybarna szemeibe. Timo pedig óvatos mosolyra húzta a száját.

-         Megyünk vacsorázni?- kérdezte halkan, mire MJ is elmosolyodott és megcsókolta barátját.

Amber ajándéka MJ-nek: