Várandósok - 52.fejezet

Másnap reggel MJ a telefonja ébresztőjére kelt. Gyorsan lenyomta, hogy Timo ne ébredjen fel rá, majd halkan felöltözött.

- Hová mész?- nézett álmosan barátnőjére a fiú.

-         Elkísérem Alice-t ultrahangra. Te aludj csak, majd jövök.- mondta MJ majd lehajolt barátjához és hosszan megcsókolta. Ezután lement a földszintre. A konyhában, azonban legnagyobb meglepetésére Alice ücsörgött és éppen Kristivel beszélgetett.

-         Jó reggelt Megan! Kérsz kávét?- kérdezte tőle kedvesen a nő.

-         Igen, kérek szépen.- válaszolta MJ, majd barátnőjéhez fordult.- Hát te?

-         Érted jöttem! Nem kockáztatom, hogy esetleg elaludj.- felelte Alice.

-         Igazán nagylelkű vagy de úgy érzem elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül felkeljek.- forgatta a szemét a lány.

-         Nem bízom benned! – nézett rá Alice összeszűkült szemmel. MJ csak megvonta a vállát és leült az asztalhoz. Miután megreggeliztek, el is indultak Alice kocsijával.

-         Szabad neked vezetni?- kérdezte tőle MJ, mire barátnője csak a szemét forgatta és elfordította a kulcsot.

Egy óra céltalannak tűnő kocsikázás után, MJ diszkréten rákérdezett.

-         Még is hova a bánatba megyünk?? Kanadába?

-         Nem! Mindjárt ott vagyunk…- felelte Alice, de volt a hangjában valami bizonytalanság, amit MJ egyből kiszúrt.

-         Eltévedtél.- mondta hirtelen.

-         Dehogy tévedtem el! Pontosan tudom, hogy merre kell menni! Á! Itt is van, már csak annyi a dolgunk, hogy itt befordulunk ééés…- mondta Alice és befordult egy utcába, de hirtelen megállt. MJ pedig önelégülten vigyorgott.

-         Á! Hogy ez a zsákutca lenne az! Gondolhattam volna! Hm…nem mondom, szép környék. Azt hiszem én is itt akarok majd szülni. Nézd, az ott biztosan az egyik orvos!- mutatott MJ egy csövesre, aki félig kilógott egy kukából.

-         Nagyon szellemes vagy.- forgatta a szemét Alice.- Jó lehet, hogy….szóval elképzelhető, hogy eltévedtünk. Most jobb?

-         Sokkal!- bólogatott MJ, majd nézte, ahogy barátnője elővesz egy térképet.

-         Na! Az már biztos, hogy ezen a zöld területen vagyunk…

-         DE HÁT AZ AZ EGÉSZ USA!- mondta felháborodottan MJ.

-         De legalább ez egy fix kiindulópont…- magyarázta neki Alice.

-         Inkább szállj ki és keress egy utcatáblát.- javasolta neki MJ.

-         Miért én?

-         Mert miattad vagyunk most itt!- rivallt rá a lány.

-         De…én félek…- mondta Alice.

-         Mégis mitől?- kérdezte MJ és őszinte érdeklődéssel nézett barátnőjére.

-         Hát…nézz csak körül! Ez a hely tök veszélyes! Mi van, ha…ha elrabolnak, vagy bedrogoznak, vagy…vagy lelőnek?- nézett kétségbeesetten barátnőjére Alice.

-         Igen Alice…szerintem is fényes nappal egy főút melletti kis utcából fognak elrabolni…de előtte még feltétlenül bedrogoznak!- forgatta a szemét a lány, majd végül mind a ketten kiszálltak. Az utcatábláig vezető út nagyjából három méter volt, de ez alatt Alice folyamatosan barátnője karját szorongatta és gyanakvóan figyelt mindenkit.

-         ÁÁÁ! EZ MEG MI A SZAR?- sikoltott fel hirtelen a lány, majd barátnője mögé bújt. MJ is abba az irányba pillantott, mint Alice és meglátott egy kopasz macskát.

-         Alice…ez egy kopasz macska…- mondta barátnőjének sóhajtva.

-         De mi a francért van kifordítva?- sipította Alice.

-         Az nincs…ááá inkább hagyjuk.- legyintett MJ lemondóan.

-         Na ez kész…A tegnapi nap után inkább nekem lehetne üldözési mániám.- gondolta magában a lány. Miután megvolt az utcanév és kikeresték a térképen már meg is volt, hogy merre kell menniük, de ezúttal inkább MJ vezetett. Azonban a további út sem volt zökkenőmentes. Majdnem minden úton, ahol mentek felújítások voltak, ezért csak lépésben tudtak haladni. Végül mindketten megkönnyebbülten sóhajtottak, amikor a kórház parkolójában kiszálltak a kocsiból.

-         Csekély 2 és fél óra alatt tettünk meg egy utat, ami maximum fél órás. Gratulálok magunknak.- jelentette ki MJ, majd tapsolt egy párat. Ezután bementek az épületbe. Alice itt már tudta, hogy merre kell menniük. Leültek a váróteremben, majd nem sokkal később egy fiatal, barna hajú nővér kiszólt az ajtón.

-         Alice Black!- majd Alice felállt és az ajtó felé indult.

-         Te nem jössz?- kérdezte rémülten barátnőjétől, mikor észrevette, hogy az még mindig a helyén ül.

-         Szeretnéd?- kérdezte kedvesen a lány, Alice pedig csak bólintott, így MJ felállt és ő is bement az ajtón. Az ilyenkor szokásos előkészületek után a nővér elkezdte húzkodni azt az izét Alice hasán, miközben összevissza mutogatott, a monitoron látható szürke foltokra. MJ az égvilágon semmit nem látott abból, amit elvileg látnia kellett volna. Csupán foltok voltak. Alice azonban csillogó tekintettel hallgatta a nővért és időnkét nevetett is. Látszott rajta, hogy alig várja már, hogy a baba nagyobb legyen és jobban látszódjon. MJ mosolyogva nézett barátnőjére, akin még nem igazán látszott, hogy terhes, de ha jól megnézte, akkor látta, hogy a hasa egy csöppet gömbölyödött az utolsó találkozásuk óta. Miután végeztek Alice izgatottan mutogatta a felvételeket barátnőjének.

-         Alice, mondtam már, hogy én az ég világon semmit sem látok ezen a képen. Az egész szürke és itt-ott vannak sötétebb és világosabb foltok.- mondta MJ barátnőjének, immár újra a kocsiban, aki hajthatatlan volt és minden áron el akarta érni, hogy MJ felismerje azt a kis pöttyöt a millió másik között, ami az ő gyermeke.

-         De nézd már meg! Itt van! Nem hiszem el, hogy nem veszed észre.- dugta MJ orra alá a felvételt a lány.

-         Az a fekete?- kérdezte MJ.

-         Neeem! Az a másik. Ott!- mutogatott még mindig Alice. MJ nagyot sóhajtott és kivette, majd a képet barátnője kezéből és jobban szemügyre vette. Nagyjából fél percig nézegette…eredménytelenül.

-         Ajj de én semmit sem…- kezdte MJ, de hirtelen megakadt- Várj! Lehet, hogy mégis! Az ott?- mutatott a képre a lány, Alice pedig boldogan bólogatott. MJ most, hogy meglátta, jobban szemügyre vette. Igazából az egész akkora lehetett, mint egy fél borsszem és semmi jellegzetes nem volt rajta. Csak egy kis gömb. De a lányt hirtelen valami jóleső érzés kerítette hatalmába. Ahogy látta barátnője izgatottságát, egy kérdés fogalmazódott meg benne: Vajon egyszer neki is megadatik mindez?

-         Biztos vagyok benne, hogy egyszer majd a ti időtök is eljön.- mondta Alice, mintha csak olvasna barátnője gondolataiban. MJ pedig mosolyogva bólintott. Igen. Bár nem régóta vannak együtt Timoval, érezte, hogy egyszer eljön a nap. Az ő napjuk. És akkor ugyan olyan boldogok lesznek, mint Alice-ék.

-         Egyszer…- gondolta magában a lány. Miután ezt megbeszélték, hazaindultak. Ezúttal megint Alice vezetett. MJ az út nagy részén csak meredt ki az ablakon. Különösebben semmin nem gondolkodott, csak a mellettük elsuhanó tájat figyelte. Egyszer csak egy táblára lett figyelmes, ami jobbra mutatott. Egy elmegyógyintézet neve állt rajta. A lánynak ismerős volt. Ez az a hely volt, ahol Andy aktája szerint az anyja él.

-         Várj! Itt fordulj be!- szólt Alice-nek a lány.

-         De minek?

-         Ne kérdezősködj, csak fordulj be!

-         Oké, oké!- adta meg magát a lány és már be is fordult. Az épület parkolójában azért rákérdezett. – Mégis mit keresünk mi egy elmegyógyintézetben?

-         Diane-nel kutattunk egy kicsit és kiderült, hogy Kristi modell volt és a férje pedig ingatlanügynök, és Andy itt nőtt fel egy árvaházban és az anyja itt van. Muszáj beszélnem vele.- hadarta MJ- Te maradj itt. Nemsokára jövök.- azzal otthagyta barátnőjét és beviharzott az épületbe. A recepción ezúttal egy fiatalabb nőt fogott ki.

- Segíthetek?- kérdezte a nő.

- Ami azt illeti igen. Rose Taylor-t keresem.- mondta MJ.

- Sajnálom, de a látogatási időnek már vége.- felelte a nő.

- Tudom, de nagyon fontos, hogy beszélni tudjak vele. A fiáról lenne szó…

- Engem az sem érdekel, hogyha a félig vak, vemhes kiskutyájáról van szó! Délután négy múlt. A látogatási időnek vége!- förmedt a nő MJ-re, majd otthagyta.

- Remek…- forgatta a szemét a lány, majd az ajtó felé indult.

- Kisasszony!- hallott MJ egy vékony hangot a háta mögül.

- Igen?- fordult meg a lány és szembe találta magát egy másik ápolónővel. Ő jóval idősebbnek tűnt.

- Hallottam, hogy mit szeretne. Esetleg lehet, hogy én tudok segíteni. Én vagyok Rose ápolónője.- mondta az idős hölgy.

- Remek! Akkor biztos tud nekem valamit mondani a fiáról!

- Hogyne! Azóta ápolom Rose-t mióta idekerült. A fia még mindig rendszeresen látogatja.

- És nem tudja-e véletlenül, hogy miről szoktak beszélgetni?- kérdezte MJ.

- Igazából mindig csak Andy beszél. Rose csak hallgat. Azóta nem szólt egy szót sem, mióta a férje meghalt.- mondta kedvesen a nő.

- És Andy miről szokott beszélni?

- Nos lássuk csak…régebben mindig a feleségéről áradozott és a gyerekeiről. De ők sosem jöttek vele. Illetve, várjon…ha jól emlékszem a fia egyszer volt itt évekkel ezelőtt. Aztán volt még szó az ingatlanügynökségéről. Ezen kívül nem sok dologról beszélt…

- Várjon…a fia?- kérdezte MJ hirtelen.

- Igen…a nevére sajnos nem emlékszem.- felelte szomorúan az asszony.

- Semmi baj, ez is rengeteg segítség. Oh esetleg még azt meg tudná mondani, hogy mikor volt itt utoljára?

- Igen! Egészen pontosan két hónapja…ha minden igaz, akkor a napokban ismét eljön.- MJ már biztos volt benne, hogy Andy fenyegeti. És akkor ez azt jelenti, hogy itt van a városban és mindenről tud. A lány hirtelen sűrűbben vette a levegőt. Arra gondolt, hogy Andy közel van hozzájuk…nagyon közel. És ez a gondolat megrémítette.- Kisasszony, jól van?

- Ööö…igen persze! Köszönöm szépen a segítséget!- hadarta MJ majd hátat fordított az asszonynak és visszarohant a kocsihoz, ahol Alice maradt. Mire odaért, a szélvédőn újabb papír volt.

„Én figyelmeztettelek…Most számolnod kell a következményekkel, kislány.”

-         Alice! Ezt ki tette ide?- kérdezte barátnőjétől a lány, ahogy beszállt a kocsiba.

-         Ööö…nem tudom…- mondta Alice zavartan.

-         Mi az, hogy nem tudod? Itt voltál!- mondta MJ idegesen.

-         Telefonáltam és nem figyeltem! Ne már nekem kelljen tudnom mindent!- ordított rá a lány.

-         Alice…- nézte elhülve barátnőjét MJ. Érezte, hogy valami itt nincs rendben.

-         Sajnálom, nem akartam kiabálni.- mondta a lány halkan.- De nem láttam, hogy ki volt, tényleg.

-         Rendben, elhiszem.- felelte MJ és nem volt más választása, minthogy elhiggye. Elvégre, ha az ember telefonál, akkor általában nem figyel a környezetére. Ezután MJ nem feszegette tovább a témát. A hazafelé vezető úton egyikük sem szólt egy szót sem. MJ pedig kicsit jobban szemügyre vette az újabb levelet.

-           Óvatosnak kell lennem. Kétségtelenül.- gondolta magában a lány. Ezután eszébe jutott, amit Kristi mondott neki pár nappal ezelőtt: „Ő sem hülye…a megfelelő alkalmat várja…”- De vajon, mi lehet Andy számára a megfelelő alkalom?- amíg ezen gondolkozott, meg is érkeztek. Alice szótlanul állt meg barátnője háza előtt.

-         Minden rendben?- kérdezte MJ, a lánytól miközben odahajolt hozzá és a vállára tette a kezét.

-         Persze!- válaszolta Alice és halványan elmosolyodott. MJ-nek azonban rossz előérzete volt. Nem tudta, hogy miért de úgy érezte, hogy barátnője valamitől, vagy sokkal inkább valakitől megijedt.

-         Nézd Alice…- kezdte MJ, de habozott-…tudom, hogy már mondtad, hogy semmit nem láttál, de…valami azt súgja nekem, hogy mégis láttál valakit, de félsz elmondani.- mondta a lány, mire barátnője furcsa pillantást vetett rá.

-         Jaj, dehogy is! Mondtam, hogy senkit nem láttam és nem tudom, hogy az hogyan kerülhetett a szélvédőre.- mutatott Alice a lány kezében lévő papírra- Különben is…ismersz…tudod, hogy pár rosszarcú fazon nem tudna rám ijeszteni olyan könnyen.- MJ, barátnője ezen mondatán, élénken elgondolkozott a délelőtti zsákutcás eset után, de végül arra jutott, hogy Alice-nek igaza van. Ő nem az a lány, akire olyan könnyű ráijeszteni. Pár kivételtől eltekintve, persze.

-         Igazad van.- mosolygott barátnőjére a lány. Ezután elbúcsúztak egymástól, majd Alice elhajtott. MJ éppen be akart menni a házba, amikor egy fekete autó állt meg a ház előtt, sötétített ablakokkal. A lány visszafojtott lélegzettel meredt az autóra. A szíve úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről.

-         Ez…ez nem lehet…nem lehet, hogy máris…- a következő pillanatban az ablak lehúzódott és Jade mosolygott a lányra.

-         Szia Megan!- MJ felsóhajtott és lecsúszott a földre.- Hé! Minden rendben?- kérdezte aggódva Jade.

-         Ööö…ig…igen…persze…csak…megijesztettél.- mondta a lány szaggatottan, majd gyorsan felállt.

-         Öhm…sajnálom, nem akartam.- mondta Jade- Van kedved fagyizni?- MJ meglepődött ezen a kérdésen, de végül mosolyogva bólintott, majd beült Jade mellé a kocsiba. Egy pár perces út után megérkeztek egy cukrászdához. Ez nem az volt, ahol MJ Kristivel járt, de ezt a helyet is jól ismerte a lány.

-         Jól sejtem, hogy nem csak fagyizni szerettél volna?- kérdezte MJ, amikor már mind a ketten az asztalnál ültek egy-egy fagylaltkehellyel. 

-         Jól.- mosolygott Jade a lányra, és belenyúlt a táskájába.- Ezt oda szerettem volna adni.- mondta, majd MJ kezébe adott egy képet. A lánynak ismerős volt, hiszen éppen pár órája nézegetett egy ugyan ilyet, csak az Alice-é volt.

-         Istenem…- mondta MJ szinte alig hallhatóan és az ultrahangfelvételre meredt, ahol Jade és Eric kislánya nem csak egy pötty volt. Sőt, nem is egy papucsállatka alakú valami. Ez immár egy majdnem teljesen kifejlődött baba volt. Rendesen látszott a fej, az apró kezei és lábai.

-         Ő itt az unokahúgod, Megan.- mondta Jade mosolyogva. MJ egy pillanatig felnézett a lányra, majd újra a felvételre meredt. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Végtelenül boldog volt, hiszen ez mégis csak egy kisbaba, ráadásul az ő unokahúga.(Nem mintha Alice-ének nem örült volna, de hát ez a baba a rokona volt.) De a boldogság mellett, keserű szomorúságot érzett, amiért Eric már sosem láthatja a kislányát. Ezen gondolat hatására sírhatnékja támadt, és ezt valószínűleg Jade is észrevette, mert kicsit másfelé terelte a témát.

-         A múltkor mikor találkoztunk, annyi minden történt, így nem tudtunk rendesen beszélni.- mondta Jade.

-         Miről kellene beszélnünk?- nézett rá értetlenül a lány.

-         Erről az egész helyzetről.- tárta szét a karját Jade.

-         Úgy érted, hogy, rólad és Eric-ről?- kérdezett vissza MJ.

-         Így igaz…- helyeselt a lány.- Nem is tudom, hogy miért hoztam fel…csupán úgy érzem, hogy el kéne magyaráznom.- MJ nem mondott semmit, így Jade folytatta.- Tudom, hogy miután összevesztünk mindenki azt hitte, hogy szakítottunk. Illetve én is ezt hittem…és igazából így is volt. Tudom, ez furán hangzik, de Eric féltett engem, attól, ami munkájával jár. Hogy lehet, hogy egyszer elmegy és sosem jön vissza. Nem akart engem magamra hagyni. Én pedig akkor nem akartam elválni tőle, de nem volt más választásom.- Jade egy pillanatra elhallgatott és MJ-re nézett, aki csak bólintott egyet- De nem tudtuk befejezni. Így is gyakran találkoztunk és…nem csak beszélgettünk…már ha érted mire gondolok.- nézett Jade sejtelmes mosollyal, MJ-re, aki felnevetett.- És hát így jött össze a kis Megan.- simította meg a hasát Jade.- De miután elmondtam Eric-nek, még akkor sem változtatott az álláspontján. Még mindig nem tartotta jónak, ha együtt vagyunk, így hivatalosan nem is voltunk. Nem tagadom, csalódott voltam, de így is rengetegszer meglátogatott és gondoskodott rólunk, amiért mindig hálás leszek neki. De még ennek ellenére is tudom, hogy örült a babának és, hogy ő csak a legjobbat akarta nekem. Végül igaza is lett…tényleg egyedül maradtam.- rázta meg a fejét szomorúan Jade- De talán a kislányunk az, aki erőt adott nekem, hogy ne zuhanjak össze.- mikor a lány befejezte a mondanivalóját, pár pillanatig csönd volt, majd MJ megszólalt.

-         Örülök…- mondta mosolyogva.

-         Ezt hogy érted?- kérdezte Jade kíváncsian.

-         Tudod, Eric mindig is ilyen volt. Akit szeretett, azt megvédte, akár a saját boldogsága árán is. És, az, hogy így akart megvédeni, az azt jelenti, hogy szívből szeretett téged, még ha ez nem is mindig tűnt úgy. Szerettétek egymást és ez azt jelenti, hogy ez a kisbaba nem csak „becsúszott”.- Jade értetlen tekintete láttán MJ helyesbített.- Úgy értem, hogy sok olyan helyzet van, amikor a szülők nem szeretik egymást és a születendő gyermeket egyikük sem akarja, így a gyerek árvaházba kerül, vagy más szülőkhöz. De ti szerettétek egymást, annak ellenére, hogy úgy igazából nem voltatok együtt és ezt a babát is szereted…illetve Eric is szerette. És ez jó dolog.- mosolygott MJ Jade-re.

-         Most már értelek.- mosolygott vissza a lány. Mire ennek a beszélgetésnek a végére értek mind a ketten megették a fagyijukat és Jade hazavitte MJ-t.

-         Köszönöm, hogy elmondtad.- mondta MJ a lánynak, mielőtt kiszállt a kocsiból.

-         Ugyan már! – legyintett Jade.

-         Jaj, ez majdnem nálam maradt!- mondta MJ hirtelen, majd odanyújtotta a lánynak, az ultrahangfelvételt.

-         Ne add vissza! Ezt direkt neked hoztam.- mosolygott kedvesen Jade.

-         Köszönöm!- mondta MJ hálásan. Miután elbúcsúztak a lány bement a házba. A többieket a konyhában találták meg.

-         Sziasztok!- köszönt jókedvűen a lány, majd odament Timo-hoz és megcsókolta.- Fiúk, a hang efekteket kérem mellőzni.- mondta Christiannak és Antonynak, aki szokás szerint „Fúj!”- oltak.

-         Hol voltál?- kérdezte Kristi.

-         Délelőtt Alice-t kísértem ultrahangra, majd Jade-del mentem fagyizni.- felelte a lány.

-         És mi az a kezedben?- kérdezte ezúttal Alan.

-         Ó, hogy ez?- nézett MJ a kezében lévő képre.- A leendő unokád képe.- nyújtotta oda az apjának, mire a többiek köré gyűltek és érdeklődve szemlélték a felvételt.

-         Hm…ő lenne Eric és Jade lánya?- kérdezte Monica mosolyogva.

-         Pontosan.- bólintott MJ.

-         És mi lett a neve?- kérdezte Alan, látszólag teljesen elérzékenyülve.

-         Megan Jenny Humphrey…- felelte a lány. A többiek egy pillanatra kérdőn néztek, majd egyből megértették, hogy ez a névválasztás valószínűleg az Eric és MJ közt kialakult szoros testvéri köteléknek köszönhető.- Dan, hol van?- kérdezte egy kis idő után a lány.

-         A teraszon…- mondta Monica, majd visszafordult a többiekhez, MJ pedig kiment a teraszra, ahol meg is találta a bátyját, aki a napozóágyon feküdt egy üveg sörrel a kezében, a gondolataiba merülve.

-         Min gondolkodsz?- kérdezte a lány és leült a napágy szélére.

-         Sok mindenen.- felelte szűkszavúan a fiú.

-         Bővebben?- Dan erre a kérdésre lesütötte a szemét.

-         Megtaláltuk a fegyver tulajdonosát, amelyik Candy-nél volt.

-         És kié?- kérdezte MJ kíváncsian.

-         Ericé…- felelte a fiú, majd tekintetét húgára emelte és várta a reakcióját.

-         Nem lehetetlen. Elvégre tudjuk, hogy Ericnek voltak fegyverei, ahogyan neked is vannak. Valószínű, hogy Candy akkor vett el egyet, amikor Eric cuccát pakoltátok össze.- vonta meg a vállát a lány.

-         Tudom, de…- kezdte volna a fiú, de nem mondta végig.

-         De mi?

-         Mégis mire kellett volna Candy-nek egy fegyver? A drogot még valahogy megértem, de a pisztoly valahogy nem illik a képbe.- magyarázta Dan a húgának.

-         Szerinted nem is ő vette el?- kérdezett rá MJ.

-          Őszintén szólva nem tudom. Candy kezén nem volt lőpor nyom, tehát biztos, hogy nem sütötte el. De akkor mire kellett?

-         Miért nem kérdezed meg tőle?

-         Próbáltam, de ma már nem volt hajlandó beszélni. Nem értem én ezt az egészet. Ráadásul Blair folyamatosan üldöz, hogy hagyjam már békén a nővérét.- sóhajtott Dan gondterhelten. 

-         Blair? Csak ő?- csodálkozott MJ, mire a bátyja csak bólintott.- Ezek szerint Amber nem is bánja, hogy a nővére börtönben van? Nos, vagy szerinte is megérdemelte, vagy tett valamit az ügy érdekében, hogy Candy oda kerüljön.

-         Megan, ez azért elég durva elmélet!- szólt rá Dan.

-         Tudom, de éppen ezért lehet valóságalapja. Gondolj csak bele! Soha nem könnyű középső lánynak lenni. Mi van, ha Ambernek elege lett ebből és eltüntette Candy-t az útból, hiszen ő a kétes ügyeinél fogva eléggé kézenfekvő volt.- magyarázta MJ.

-         Neked agyadra mentek a helyszínelős sorozatok!- nevetett Dan hitetlenül.

-         Lehet.- vonta meg a vállát a lány, de azért elgondolkodott a dolgon. Ekkor jutott eszébe, hogy a két lányt már vagy két napja nem látta. Abban a pillanatban, ahogy ezt végiggondolta, meglátta a terasz ajtón keresztül, hogy a két lány felmegy az emeletre. Úgy döntött, hogy ő is utánuk meg ezért otthagyta a bátyját és felment az emeletre.

-         Sziasztok!- állt meg az ajtóban a lány.

-         Oh szia MJ! Jó, hogy jössz, hoztam neked valamit.- mondta Amber és egy dobozt adott a lány kezébe.- New Yorkban voltam egy fotózáson és gondoltam tetszeni fog.- MJ kinyitotta a dobozt, amiben egy türkizkék magas sarkú volt, óriási virágokkal az oldalán. A lánynak nem tetszett kimondottan az ajándék, de azért mosolyogva megköszönte.- Megnézed a képeket?- kérdezte Amber kedvesen.

-         Öhm…- MJ először hezitált, azonban Blair és Amber bíztatóan mosolygott rá.- Végül is megnézhetem.- mondta, majd leült Amber mellé. MJ a képekre nem igazán koncentrált, inkább a két lányt figyelte és kénytelen volt beismerni, hogy határozottan barátságosabbak, mint amilyennek elsőre tűntek.

-         Talán Candy miatt viselkedtek úgy, ahogy.- a lányt gondolatmenetéből Amber zökkentette ki.

-         Megan! Megan figyelsz?

-         Jaj persze, bocsánat, csak egy kicsit elkalandoztam. Igazán jó képek.- mosolygott MJ a lányokra, akik visszamosolyogtak rá. Ezután MJ még egyszer megköszönte az ajándékot, majd otthagyta a lányokat.

- Szörnyű ember vagyok!- mondta MJ, majd lehuppant az ágyára Timo mellé.

-         Dehogy vagy! De mégis miért mondod ezt?- nézett rá a fiú értetlenül.

-         Azt hittem, hogy Amber akarta eltávolítani Candy-t.- felelte a lány és lesütötte a szemét.- De…ez lehetetlen. Elvégre mégiscsak testvérek. Ráadásul Amber…hát nehéz beismernem, de kedves. És Blair is. Nem hiszem, hogy bármelyikük is ilyesmit tett volna.

-         Ettől még nem vagy szörnyű ember. Hidd el, ebben a helyzetben biztos, hogy más is gondolt volna erre.- mosolygott rá Timo kedvesen és megölelte.- …És ami azt illeti, rólad van szó. Legyünk őszinték…azon lepődtem volna meg, ha nem gyártasz összeesküvés elméleteket.- mondta a fiú, de a végét elnevette.

-         Szemét!- nevetett fel MJ és egy párnát akart a barátjához vágni, aki nem hagyta és magához húzta a lányt a csuklójánál fogva. Ennek következtében az arcukat csak milliméterek választották el egymástól. MJ arca elkomolyodott és megbabonázva nézett a fiú mélybarna szemeibe. Timo pedig óvatos mosolyra húzta a száját.

-         Megyünk vacsorázni?- kérdezte halkan, mire MJ is elmosolyodott és megcsókolta barátját.

Amber ajándéka MJ-nek: