Interjú - 20.fejezet

A Maláj versenyig ezúttal csak 1 hét volt hátra. A csapat visszament a gyárba. Timo (MJ legnagyobb bánatára) ezúttal nem tartott velük. Visszament Isabellel Svájcba. MJ-nek eszébe jutott, hogy 18-án volt Timo 28. születésnapja, amit ő rendesen el is felejtett. A csapat szerdán utazott Kuala Lumpurba de Meganre kedden még várt egy tévés interjú. Nem volt túl sok kedve hozzá, de megígérte Nellynek és nem akarta cserbenhagyni barátnőjét. Nelly az ESPN riportere volt és saját műsora is volt keddenként a TV-ben. MJ már a smink asztalnál ült. Végiggondolta a lehetséges kérdéseket de ismerte Nellyt és tudta, hogy nem fog neki kellemetlen kérdéseket föltenni. Mivel ez élő adás ezért nem bakizhat, ráadásul az egész világon közvetítik és már 2 hete reklámozzák, szóval biztos volt benne, hogy a csapat is látni fogja, valamint a barátai is. Ez egy csöppet feszélyezte, de nem volt ideje sokáig gondolkozni, mert elkezdődött az adás.

-         Szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! A nevem Nelly Alison Brown és ez itt a Sport with Nelly! Ahogy azt már megszokhatták ma is egy sportoló lesz a vendégem. Igen jó barátnőm és egy csodálatos ember. Fogadják nagy szeretettel Megan Joy Humphreyit.- a közönség tapsolni kezdett MJ pedig bevonult. Köszöntötték egymást Nellyvel, aztán pedig kezdődhetett az interjú.

-         Nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásom. Tudom, hogy mostanában nincsen sok időd.

-         Ugyan! Inkább én köszönöm, hogy meghívtál.- mosolygott MJ.

-         Nos én már ismerlek, de a nézők nagy többsége még nem biztos ezért szerintem kezdjük a legelején! Mesélj egy kicsit a családodról, kérlek.

-         Elég nagy családból származom. Én amolyan középső gyerek vagyok. Három idősebb testvérem van. A nővérem, Monica. Ő most 30 éves. Kutatóként dolgozik a NASA-nál. Két bátyám is van, Daniel aki az FBI-nál dolgozik és Eric aki katona. Dan 28, Eric pedig 25 éves. Itt jövök én a sorban és utánam, pedig az iker öcséim, Christian és Antony akik 15 évesek. Továbbá az édesapám, Alan aki most 52 éves.

-         Szép nagy család! De a gyerekkorod enyhén szólva sem volt felhőtlen…

-         Így van. Kyotóban születtem 1989. október 9-én. Az édesanyám, Nakagava Yuriko, japán volt. Nagyon tehetséges színésznő volt. Főleg operákban és különböző zenés darabokban kapott szerepeket de így is ő volt Japán legkeresettebb színésznője. Édesapám abban az időben zenész volt és így ismerkedtek meg. Apa írta a szövegeket és a zenét, Yuriko pedig elénekelte. Ezeknek a daloknak mindig nagy sikerük volt de ennek ellenére nagyon szegények voltunk. Yuri állandóan dolgozott, így nagyon ritkán találkoztunk. Ha hazajött, akkor is inkább lefeküdt, mert fáradt volt. Azonban akármennyit dolgozott, a pénz, amit keresett így sem volt elég. Az öcséim születése után nem sokkal ismét dolgozni kezdett de ezért nagy árat kellett fizetnie. Az egyik fellépése közben már nem bírta tovább az állandó hajtást és összeesett. Kórházba került de a kezelések és a gyógyszerek olyan drágák voltak, hogy nem tudtuk őket kifizetni, így Yuri meghalt, amikor én 6 éves voltam…Utána minden egyre rosszabb lett. Apa teljesen szétcsúszott. Nagy adósságokba került, amiket nem tudott kifizetni. A testvéreimet a nagynéném és a nagyszüleim nevelték. Engem azonban nem vettek magukhoz ezért árvaházba kerültem. Innen gyakran elvittek olyan emberek, akiknek apa tartozott és velem akarták zsarolni. Sajnos ennek ellenére sem sikerült őt fizetésre bírni, így nagyon gyakran engem bántottak. Ennek testi nyomai nincsenek…inkább lelkileg viselt meg. Aztán, amikor Dan nagykorú lett, visszakerültem hozzá.- MJ maga is meglepődött azon, hogy milyen őszintén beszélt a családjáról a nyilvánosság előtt. Sohasem szerette, ha a családjáról kérdezték de most megkönnyebbült, hogy ezt a dolgot megosztotta.

-         Értem…Most nézzük a karrieredet…Vegyük sorra egy kicsit, hogy honnan indultál és hova jutottál mostanra.- terelte a témát kicsit vidámabb dolgok felé Nelly.

-         Ez egy nagyon érdekes dolog. Amikor kicsi voltam rengetegszer néztem versenyeket. A legtöbb emberhez hasonlóan, nekem is Ayrton Senna volt a nagy kedvencem. Minden vasárnap ott ültem a TV előtt és neki szurkoltam. Még mindig tisztán emlékszem az 1994-es imolai nagydíj minden pillanatára. A baleset után senki nem mondta meg nekem, hogy mi történt. Magamtól kellett rájönnöm, amikor a következő versenyen már más ült az autójában. Furcsa volt nekem ez az egész mivel akkor még nem igazán tudtam felfogni, hogy mit jelent az, hogy „meghalni”. Ez csak akkor vált számomra világossá, amikor egy évvel később Yuriko is meghalt…Ha jól emlékszem, először 12 éves koromban gokartoztam. Dan és Eric rendszeresen jártak és egyszer én is elbújtam a kocsiban. Persze ők nem tudtak róla, így magukkal vittek. Aztán, amikor rájöttek. hogy ott vagyok, nem vittek haza, hanem hagyták, hogy én is beüljek. Azt hiszem, hogy az volt az a pillanat, amikor igazán megszerettem ezt a sportágat. 15 évesen már versenyeket nyertem. Kipróbáltam a motorozást is de 4 keréken jobban éreztem magam. Aztán 2007-ben a GP2-be kerültem, ahol Timo Glock csapattársa voltam az iSport csapatnál. A sok balhé miatt 2008-ban visszamentem Amerikába de ezúttal az Egyesült Államokba és ott folytattam a versenyzést. Elég sok győzelmem volt de bajnokságot sosem nyertem…Apa is odaköltözött valamint a tesóim is, így újra összejött a család. Aztán idén visszajöttem Európába, és most a Virginnek dolgozom.- mosolygott MJ.

-         Hogy érzed magad a csapatnál?- tette fel az újabb kérdést Nelly.

-         Bár még nem régóta vagyok itt, de mégis úgy érzem, hogy ez az eddigi legjobb munkahelyem.

-         Furcsa ezt hallani, hiszen jelenleg ti vagytok a sereghajtók…Miért nem egy top csapathoz szerződtél?- kérdezte Nelly.

-         Ez egy érdekes dolog. Szerintem, ha egy Ferrarin vagy egy Red Bullon kell dolgozni, akkor ott nem a fejlődés az elsődleges cél, hanem a szinten tartás. Ezt nem úgy értem, hogy nem kell fejleszteni az autót. Egyszerűen arról van szó, hogy egy bizonyos szintet állandóan hozni kell, és azon felül kell teljesíteni. Az alap szint jelenleg minden élvonalbeli csapatnál meg van. A Virgin csapatnak ez az első éve ebben a kategóriában, így az alap szintet is nekünk kell kialakítani, amire majd építkezhetünk. Ez szerintem sokkal jobb és kisebb a feszültség is. Nem azt mondom, hogy nincs felelősség. Sőt! Talán pont az ilyen esetekben a legfontosabb, hogy odafigyeljünk, hiszen most dől ez, hogy mennyire tudunk fejlődni és mennyire lesz hasznos az, amit idén összehozunk.- MJ felelősségteljesen és komolyan beszélt. Valójában remélte, hogy ezt Lisa most látja, és végre megbékél vele. Persze ennek érdekében esze ágában sem volt hazudni. Őszintén válaszolt minden kérdésre.

-         Hiányzik a versenyzés?

-         Őszintén? Nagyon! Amikor látom a fiúkat, hogy hogyan küzdenek meg egy-egy pontszerző helyért és látom rajtuk a lelkesedést, legszívesebben én is ott csatáznék közöttük, de tudom, hogy ezt nem tehetem. Elég érdekes is lenne…- merengett el MJ mosolyogva.

-         Milyen a kapcsolatod a csapatoddal?

-         Nagyon jó! Szeretek velük dolgozni, értik a dolgukat de nem játsszák a buzgómócsingot.

-         És Timo?

-         Jó pilóta. Jól lehet vele együtt dolgozni. Mindig figyel arra, amit mondok és arra törekszik, hogy minél jobb legyen.

-         És milyen volt ellene versenyezni?? – erre a kérdésre MJ elnevette magát.

-         Huh…hát sokszor biztos voltam benne, hogy mind a ketten fejre fogunk állni de borzasztóan élveztem. Néha azért összeértünk és ebből általában én kerültem ki vesztesen, de sosem voltam mérges érte.

-         Elég sok autót törtél össze és nagyon komoly baleseteid is voltak. Sohasem féltél utána visszaülni az autóba?

-         Valóban sok balesetem volt. Először 14 éves koromban ütköztem egy gokarttal. Igazából éppen csak egy koccanás volt de utáni 2 hétig nem mertem visszaülni. Utána pedig már hozzászoktam. Sokszor borultam fel és mentem falnak. Sőt, olyan is volt, hogy kigyulladta az autóm. Ezek után általában szinte rögtön visszaültem. Sosem gondoltam arra, hogy mi lett volna, ha a fal 2 centivel arrébb talál el. Egyszerűen csak versenyeztem, és nem idegeskedtem. Az viszont jobban meg szokott viselni, amikor a barátaim ütköznek…

-         2008-ban és 2009-ben kommentátor is voltál. Hogyan reagáltál, amikor valaki balesetet szenvedett?

-         Elég rosszul. Ha láttam, hogy történt valami akkor általában leblokkoltam és még levegőt is elfelejtettem venni. Nem emlékszem pontosan, hogy kinek voltak nagy balesetei ebben az időben…

-         Például Timonak 3 is.

-         Így van! Mind a 3 nagyon ijesztő volt. Főleg amikor eltalálta a falat. De azt hiszem, hogy Massa baleseténél telt be a pohár. Akkor kint voltunk a pályán és onnan közvetítettünk. Úgy éreztem, hogyha ő most meghal, akkor elvesztem a sportágba vetett hitemet…De szerencsére nem így történt és most már újra versenyzik.- mosolygott a lány.

-         Nos bizonyára sok fiút érdekel, ezért felteszem a kérdést…Érdeklődsz-e valaki iránt komolyabban?- mosolygott Nelly. MJ sejtette, hogy ezt a kérdést nem fogja megúszni.

-         Ami azt illeti…igen.- felelte a lány. Próbált minél természetesebb lenni de belül nagyon feszült volt.

-         Köze van az F1-hez??- feszegette tovább a kérdést a spanyol lány.

-         Mondjuk…- válaszolta MJ sejtelmesen.

-         És mi lett az elveiddel?? Te mondogatod mindig, hogy nem kezdesz kollégákkal.- mondta Nelly tettetett felháborodással.

-         Ez így van! Valóban nagyon kevés olyan személy van, akivel el tudnám magam képzelni. Egyszerűen túl jól ismerem a srácokat. Olyanok mintha a tesóim lennének.

-         De ezek szerint van valaki, akire nem úgy tekintesz, mint egy testvérre…

-         Nos igen…de elég plátói és egyirányú a dolog…- nevette el a végét a lány és remélte, hogy elterelődik a téma.

-         Még egy kérdés…Szerinted édesanyád büszke lenne rád?- ezen a kérdésen MJ elgondolkodott…

-         Nos…nem tudom. Sohasem hívom úgy, hogy „anya”. Inkább a rendes nevén emlegetem. Nem azért van ez, mert nem szeretem…csak nem tudok róla eleget. Sokan mondják, akik ismerték, hogy tökéletes mása vagyok. Az igazat megvallva már egyáltalán nem emlékszem rá. Nem tudom, hogy milyen volt, hogy hogyan nézett ki, nem emlékszem a hangjára…semmire…csak azokra a mesékre, amiket minden este mesélt, ha otthon volt de már azokra is alig. Néha elgondolkozom azon, hogy lát-e most engem. És ha igen, akkor mit gondolhat rólam. Olyan lettem-e amilyennek akarta, hogy legyek vagy teljesen más. Ezt valószínűleg már sosem fogom megtudni…Amikor meghalt akkor megfogadtam, hogy soha nem fogom hagyni, hogy a gyerekeimnek is hasonló életük legyen. Nem fogom őket elhagyni. Ezért dolgozom olyan keményen és talán ezért is, vagyok spórolós. Nem akarom, hogy azon kelljen idegeskednem, hogy meg tudnak-e majd élni. Soha nem szórtam két kézzel a pénzt még akkor sem, ha megtehetném, hiszen nálam jobban kevesen tudják, hogy mekkora árat fizethetünk érte a végén…- Nelly úgy érezte, hogy ez a tökéletes befejezése a műsornak így néhány sablonos zárómondat után, mindenki mehetett haza.

-         Köszönöm MJ, hogy ilyen őszinte voltál.- hálálkodott Nelly.

-         Ugyan! Legalább feldobtam egy kicsit a nézettséget…- mosolygott MJ.

-         Nem gondolod, hogy ezután rád fognak szállni?- aggodalmaskodott a spanyol lány.

-         Ha nem mondtam volna el, akkor úgyis kiderítették volna. Így legalább az igazat hallották. Lehet, hogy egy darabig furcsán fognak nézni rám a boxban, hiszen erről senki sem tudott de majd túlélem valahogy.- a két lány beszélgetett még egy kicsit, majd MJ elindult Malajziába. Nem sok kedve volt most dolgozni, de muszáj volt. Ahhoz pedig még kevesebb kedve volt, hogy végignézze, ahogy Isabell boldogan tipeg a boxban, Timoval az oldalán…és talán még Lisa „kedves” pillantását is megkapja ajándékba. Ugyanakkor remélte, hogy ezt látták és valamelyest enyhülnek majd a kedélyek.